Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 24 - A békesség kötelékében

Egyházunk egy-két hete

A békesség kötelékében

Iktatás Bakonycsernyén

A Dunántúl falusi evangélikus gyülekezetei közül a legnagyobb ez év pünkösdjének hétfőjén a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperesi székhelyévé vált. A mintegy félezer fős bakonycsernyei közösség előtt iktatták hivatalába az új esperest – a helyi gyülekezet lelkipásztorát –, Szarka Istvánt. A felügyelő Mészáros Tamás lett, aki az elmúlt hat esztendőben is betöltötte e tisztet, akkor még Bencze András esperes mellett. Ugyancsak ezen az ünnepi istentiszteleten indították szolgálatba az egyházmegye megválasztott tisztségviselőit.

Megható jelenet szemtanúi lehettek mindazok, akik részt vettek a bensőséges hangulatú istentiszteleten és az azt követő díszközgyűlésen. Az utóbbi alkalom végéhez közeledvén, az ilyenkor szokásos köszöntések sorában az előd, Bencze András székesfehérvári lelkész a következő szavakkal áldotta meg utódját, és adta át neki a stafétabotot: „Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Mt 16,18)

Az ifjú „Péternek” és laikus munkatársának, valamint az egyházmegye új tisztségviselőinek ugyan nem az egyház alapjait kell megvetniük, de más kihívásokkal nekik is szembe kell nézniük: tizenegy gyülekezet gondjában és örömében kell majd osztozniuk.

A szolgálatkezdéshez az istentisztelet elején Ittzés János püspök adott igei útmutatást Róm 9,16 alapján. „A szolgálat, amellyel megtisztel és megterhel a Teremtő – hangsúlyozta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője –, nem a törtetőké, hanem az elhívottaké. Ti arra vagytok elhíva, hogy a rátok bízottak üdvösségén munkálkodjatok. Isten szolgáiként két fontos üzenetet kell mindenképpen átadnotok: nincs semmi érdemünk az Úr előtt, ki vagyunk szolgáltatva neki, hiszen azt mondja, hogy azon könyörül, akin ő akar. De tudjuk azt is, hogy ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igaz Isten ismeretére.”

Az istentisztelet az igehirdetés után az iktatás aktusával folytatódott. Elsőként a püspök iktatta be tisztségébe az új esperest Bencze András és Decmann Tibor lelkész szolgálatával, majd az esperes az új felügyelőt, továbbá a megválasztott egyházkerületi tisztségviselőket. Az istentiszteletet díszközgyűlés követte, melynek keretében az esperes és a felügyelő székfoglalója, valamint számos köszöntés hangzott el.

GaZsu

Regionális hozzárendelés: Bakonycsernyei Evangélikus Egyházközség