Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 24 - Az „áttérési” magatartás kódja

Keresztutak

Az „áttérési” magatartás kódja

A Vatikán és az Egyházak Világtanácsa (EVT) kidolgozott egy közös magatartási formát (kódot) arról, hogy miként járjon el az egyik vallásból a másikra történő vagy a keresztény felekezetek közötti áttérítések ügyében. Az irat a bevezetésben leszögezi, hogy „a vallásszabadság olyan emberi jog, amely soha nem lehet alku tárgya, jóllehet az áttérítési szándék súlyosan megterheli a vallásközi kapcsolatokat”.

A dokumentumot egy olaszországi konferencián dolgozták ki; az EVT genfi központja a közelmúltban tette közzé a teljes szöveget. A tanulmányi projekt címe a következő: Az áttérés vallásközi megítélése – a vitáktól a közös álláspontig. Először a keresztény felekezetek álláspontját szeretnék tisztázni. A szöveg kimondja, hogy „a vallásszabadság azt az elidegeníthetetlen jogot is tartalmazza, hogy más vallásokat is tiszteletben kell tartani” (nem csak a saját hitet), és hogy „nem szabad befeketíteni, gyalázni vagy hamis színben feltüntetni őket azzal a céllal, hogy a saját vallás magasabbrendűségét erősítsék”. A kidolgozott álláspont szerint „mindenkinek ki kell gyógyulnia a mások megtérítésére irányuló megszállottságból, mert már eddig is súlyos hibákat és jogtalanságokat követtek el valamennyi vallás képviselői”. Ezért „becsületes önvizsgálatra van szükség”. Az elfogadott ajánlások kimondják azt is, hogy folytatni kell a vallásközi dialógusokat és az áttérítéssel foglalkozó dialógust egyaránt.

ÖTK