Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 24 - Zeusz visszatér az Olimposzra

Keresztutak

Zeusz visszatér az Olimposzra

Egy athéni bíróság engedélyezte az Ellis nevű társaságnak Zeusz, Poszeidón, Aphrodité és az Olimposz más istenségeinek imádását. A társaság most arra kér engedélyt, hogy a régi rítusokat az Akropolisz és az ókori Hellász más templomaiban celebrálhassa, hangsúlyozva, hogy nem akarnak élőlényeket áldozni az isteneknek, csak gyümölcsöt, édességet, bort és olajat ajándékoznának nekik.

Claudio Simeoni, az olaszországi Pogány Szövetség szóvivője, a Pogány Rádió műsorvezetője a Corriere della Sera című olasz napilapnak úgy nyilatkozott: ez nem lenne újdonság, mivel a múlt évben háromezren áldoztak Prométheusznak az Olimposzon. Olaszországban fel sem vetődhet például, hogy Agrigento régi görög templomait vegyék igénybe, mert ezek védett műemlékek. A neopogányoknak ott van a „szent erdő”, amelyet egyik elődük ültetett – mondta.

Olaszországban a druidák, a Nap-testvérek és más hasonló nevű csoportok megtalálhatók az egész félszigeten, de zárt közösségeik működnek lakásokban, illetve az interneten is. Ezenkívül levelezés útján tartják egymással a kapcsolatot.

Marino Nicola, aki a szimbólumok antropológiáját tanítja egy nápolyi egyetemen, úgy véli, hogy az újpogányság – amely ma kisebbség, és főként a kereszténységgel szembeni reakcióként jelenik meg, amely széttörte a kapcsolatot az ember és a természet között, amikor az embert felsőbbrendűnek tekintette – terjedni fog, „mert a politeizmus által mindenki felépítheti a maga útját a spiritualitáshoz. Minden istennek megvan a maga funkciója, a maga kapcsolata egy természeti elemhez, hegyhez, folyóhoz, tengerhez.”

Egy nyolcvankét éves milánói művészetkritikus nevetségesnek tartaná, ha ma valaki Hermészhez vagy Apollónhoz imádkozna, de érdekesnek nevezte, hogy újra felértékelődtek az istenek mint a világegyetem olyan kozmikus erői, amelyek kicsúsznak az emberek ellenőrzése alól.

MTI-Panoráma