Keresztutak
Klinikai lelkigondozók tanácskozása
A rossz hír közlése – különösen akkor, ha nincs remény – nem könynyű feladat. Mégis túl kell esni rajta. Hogy miként? Többek között ez volt a témája a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete (KLÖE) tizennegyedik, Határhelyzeteink – Elköszönés, gyász és lelkigondozás című tudományos ülésének. A május 26-án Dunakeszin megrendezett összejövetelen közel százan – lelkigondozók, önkéntesek, orvosok, ápolók és nem utolsósorban lelkészek – vettek részt.
Az egész napos együttléten először dr. Csepregi Gyula, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet osztályvezető főorvosa és dr. Egri László kézsebész, lelkigondozó, a KLÖE titkára szólalt fel. „Párbeszédes” előadásukban az orvos és a lelkigondozó együttműködéséről számoltak be. Bemutatták a baleset okozta veszteségek főbb formáit, és példákat említettek arra, hogy egy-egy konkrét esetben ki mikor és miként mondta el a betegnek, hogy mi a baja, és mi fog történni vele.
Miként egy intenzív osztályon, úgy egy hospice-házban is nagy szükség van lelkigondozóra. Hogy az utóbbiban miért, arról Debrecenyi Károly István református lelkész, lelkigondozó, a KLÖE elnöke beszélt. Mint mondta, ha elfogadjuk, hogy a hospice-ellátás középpontjában a „szép halál” helyett az „élet” áll, és ha meg akarunk felelni az „Élhető élet mindvégig” jelmondatnak, akkor a testi, a lelki, a szellemi és a szociális gondoskodáson kívül a betegek spirituális támogatását is biztosítani kell, hiszen a spiritualitás – mint az élet végső kérdéseinek megértésére, megválaszolására irányuló vágyakozás – hozzátartozik az élet teljességéhez.
Kérdései nemcsak a betegnek és a haldoklónak lehetnek, hanem a szeretett személyt elvesztő embernek is, aki gyakran tűnődik azon, hogy mi mindent mulasztott el megtenni. A gyász jellemzőit, feldolgozásának folyamatát és a lelkigondozónak az ebben játszott szerepét Markó Mária szociális munkás, gyásztanácsadó, a Budai Irgalmasrendi Kórház „Méltón tovább élni” csoportjának egyik vezetője ismertette a jelenlévőkkel.
Az előadásokat követő interaktív kerekasztal-beszélgetés központi gondolata az volt, hogy – amint a szervezet etikai kódexében is olvasható – a lelkigondozónak tudatos, élő és ápolt spiritualitással kell rendelkeznie, különben nem tud másoknak segíteni. Az ebédszünet utáni rövid beszámolók pedig arról tanúskodtak, hogy ki-ki milyen „csodákkal”, megismételhetetlen élményekkel találkozott és gazdagodott lelkigondozói szolgálata során.
– vitális –