Élő víz

Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (Ézs 6,3)

Szentháromság ünnepének hetében az Útmutató reggeli és heti igéi a háromságos egy Úr Isten örök dicsőségét hirdetik: „Az örökkévaló Királynak, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztesség és dicsőség örökkön-örökké, halleluja!” (1Tim 1,17; LK) Luther szerint „nem kell azon vitázni, hogy miként lehet Isten Atya, Fiú, Szentlélek és mégis egy, mert mindez úgyis megfoghatatlan. Legyen elég, hogy igéjében maga Isten állítja ezt magáról.” Mi is minden istentiszteleten magasztaljuk a Szentháromság egy igaz, örök Istent az Apostoli vagy a Niceai hitvallás szavaival. Ezt teszi Pál is: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké.” (Róm 11,36) Isten őbenne kijelentett titkáról beszél Jézus Nikodémusnak is: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” A felülről való, Lélek általi újjászületés nincs az ember hatalmában, Isten kegyelmes tette az. Igéje és Szentlelke által végzi el a hozzá megtérő, magát bűnösnek valló ember életében, hogy aki az Emberfiában „hisz, annak örök élete legyen őbenne” (Jn 3,5.15). Jeremiás leleplezi a népek bálványait, s imádságában Izrael Istenének szent nevét így dicsőíti: „De az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király!” (Jer 10,10) Ézsaiás előre ezt hirdeti az örök Vagyokról: én leszek Jézusod! „Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. Én mondtam meg, hogy megszabadítalak…” (Ézs 43,11–12) Athénben, az Areopágoszon Pál a pogányokhoz szól – a számukra még ismeretlen teremtő Istenről és Jézus feltámadásáról – missziói prédikációjában: Isten „most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (ApCsel 17,30). S a keresztényeket a Szentháromság egységéről így tanítja: „…egy a Lélek, (…), egy az Úr (Jézus Krisztus), egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek…” (Ef 4,4–6) Mi ezt valljuk: Jézus egylényegű az Atyával, s kereszthalálával is megdicsőítette őt: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Hitvallásunk alapja Jézusnak, a valóságos Istennek ezen, kétszer is elmondott kijelentése: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van…” S csodálatos ígéretet fűz Urunk az őbenne való hithez, teljesíti az ő nevében elmondott kéréseinket, „hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban” (Jn 14,11.13). Pünkösd után a keresztények csak a bennük lakozó Atya-Fiú Lelke által vallhatják, „hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2,11). Lutherrel együtt vallom és „hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által” (Kis káté). Mindezért most s mindörökkön-örökké „az Urat áldom én. / Áldjuk dicséretekkel! / Szent, szent, szent! – zengje szánk / Angyali seregekkel…” (EÉ 250,4)

Garai András