Evangélikusok

A Szlovák Nemzeti Múzeum Zsidó Kulturális Szakosztályának gondozásában jelent meg nemrégiben a László Remete – Človek, ktory prekračoval hranice (magyarul: Remete László – Ember, aki átlépett a határokon) című, szlovák nyelvű könyv. A kötetben a szerző, Nandrászky Károly nyugalmazott teológiai professzor egykori, mártírhalált szenvedett vallástanárával kapcsolatos visszaemlékezéseit írta meg. Pozsonyi ösztöndíjasként magam is hallgathattam a professzor ószövetségi előadásait; új könyvének egy példányával engem is megajándékozott.

Szeretném, ha lapunk olvasói is megtudnák, ki volt Remete László. Sopronban született 1910-ben zsidó családban. A család saját elhatározásából 1919-ben evangélikus hitre tért. László az érettségit követően soproni teológiánkra jelentkezett. Elvégzése után külföldön folytatta tanulmányait. Győrben szentelték lelkésszé 1935-ben. Egy ideig Egerben volt segédlelkész. Az első bécsi döntés alapján 1938-ban a Felvidék egy részét visszacsatolták hazánkhoz. A visszakerült területen található Jolsva lelkésze vallástanári állást hirdetett. Remete megpályázta a helyet a némelyek által Isten háta mögöttinek tartott településen; felesége gyógyulása érdekében jelentkezett e hegyekkel övezett, erdőkkel borított, tiszta levegőjű vidékre. A kisváros iskoláiban heti 28 hittanóra megtartása és az ifjúsággal való foglalkozás volt a feladata.

Ekkor már folyt a háború. Az ipar halálosztó eszközök gyártására állt át; az újságok új Európáról, szent háborúról írtak. Az emberek lelkébe ellenségképet oltottak, hogy „faji”, nemzetiségi, vallási alapon osztályozzák egymást. Igyekeztek elaltatni a lelkiismeretet, mint műtét előtt a beteget. A történelem talán leggonoszabb korszaka kezdődött. Tömegek éltek rettegésben. Elkérgesedett az emberek szíve. Deportálás, meghurcoltatás és halál lett sokak osztályrésze.

Remete László igyekezett kiszabadítani diákjait a fasizmus szellemi sodrásából. Iskolán kívül is foglalkozott velük. Számára Jézusnak az irgalmas samaritánusról mondott példázata volt a legszebb evangéliumi történet. Fiataljait megtanította az egymás iránti szolidaritás vállalására, egymás segítésére, arra, hogy az emberi nyomorúságon úrrá lehet lenni, ha meg tudják fogni egymás kezét. De nem csak a szavak embere volt. 1944 szeptemberétől átjárt a határon, a fasizmus ellen harcoló partizánok lelkésze lett.

December elején a német katonaság elárasztotta Jolsvát. A parókiára is betelepedtek, és partizánok, illetve „megbízhatatlan” személyek után kérdezősködtek. A fiatal vallástanár-lelkész is gyanússá lett. December 20-án, az esti adventi istentisztelet végén a Gestapo fegyveresei várták. A gyülekezet könnyező tagjai előtt tartóztatták le őt. A rendőrség fogdájába kísérték. Egy hét múlva Besztercebánya börtönébe vitték, ahol azokat gyűjtötték, akikről a Gestapo úgy vélekedett, hogy útjában állnak a nácizmus gépezetének. A front közeledése miatt nem volt idő bírósági tárgyalásra. E börtönből kilencszáz embert szállítottak csoportonként a város határába; itt lelőtték és tömegsírba temették áldozataikat. A kemény fagy beállta után a nemeckai mészégetőt alakították halálgyárrá. A kohó tetejének széles torkához keskeny hidat ácsoltak deszkából. Ezen küldték a foglyokat, hogy tekintsenek a kohóba. Ott lelőtték őket, s testük a tüzes lávába zuhant. A kivégzők bátrak voltak a kiszolgáltatottakkal szemben. A börtön naplója szerint Remetére 1945. január 9-én került sor. Ő lett a magyarok és szlovákok Bonhoeffere.

Az utókor szobrot állított az áldozatok emlékére. Zarándokhely lett okulásunkra, hogy a borzalmak többé ne ismétlődhessenek meg.

Id. Cselovszky Ferenc