A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap – Lk 16,19–31

A gazdagról és Lázárról szóló történet sokak számára ismerős. Van, akinek ez a kedvenc példázata. Magam is így vagyok vele. Azért szeretem, mert rendkívül jól mutatja, hogy a halál után milyen gyökeres fordulat következik. Lázár sorsának jobbra fordulása kevésbé lep meg bennünket. Sokkal megdöbbentőbb a gazdag kilátástalan helyzete, ahogy enyhíteni kívánja szenvedését, illetve ahogy családtagjait szeretné megmenteni, de az Ábrahámmal erről folyó alkudozás során újra meg újra áthatolhatatlan falba ütközik.

Az emberek alapvetően kétféle társadalomban élnek. Az egyikben számon tartják az anyagi különbségeket, a másikban úgy tesznek, mintha ilyenek nem is lennének. Életünk során számtalan emberrel találkozunk, aki sokkal gazdagabb – vagy éppen sokkal szegényebb –, mint mi. Minden ilyen találkozás önvizsgálatra késztet. „Mit nem teszek jól, hogy én ilyen szegény vagyok?” – hangzik szívünk mélyén az egyik kérdés. „Hogyan lehet ilyen szegénységben élni?” – szólal meg a másik. Egy biztos: sokszor napokig tart egy-egy ilyen találkozás feldolgozása. Minek köszönhető mindez? Nem másnak, mint az ember veleszületett igazságérzetének, vagy ahogyan Kant fogalmazott: a szívünkbe írt erkölcsi törvénynek, amely azt súgja, hogy jobb lenne, ha nem volna ilyen nagy különbség ember és ember között. Ám mindez csak e világi okoskodás, amely a bűn következményeit akarja eltüntetni.

A Hegyi beszéd Lukács szerinti változatában ezt olvassuk: „Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa.” (6,20) Mennyivel más ez, mint a mindenki által jobban ismert, Máté evangéliumából való vers, ahol a mondás értelme sokak szerint lelki síkra van átterelve: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (5,3) Gazdag és szegény között a különbség bizony sokszor egyáltalán nem lelki vagy szellemi, hanem nagyon is materiális; ez alkalmasint a túlélési esély tekintetében meglévő különbséget is jelenti.

Manapság gyakran hangoztatott elv az esélyegyenlőség. Nos, a történet szerint Lázárnak semmi esélye nem volt arra, hogy sorsa valaha is olyan legyen, mint a gazdagé. Ám mégis megfordult a helyzet. Lázár lett az irigyelt, a gazdag lett a szenvedő. Ez az isteni igazságszolgáltatás. Jézus ezt a végső igazságtételt mégsem azért állítja elénk, hogy tétlenül reménykedjünk: Isten majd mindent helyretesz. Inkább arra figyelmeztet általa, hogy időben változzunk meg, nehogy hasonló ítélet alá essünk.

Amikor azt látjuk, hogy életünkben milyen nagy szerepe van a pénznek – a hírekben reggeltől estig szinte másról sem hallani, mint a részvények és a valuták árfolyamairól –, akkor megállapíthatjuk, hogy nincs ez így jól. A fiatalok pályaválasztását – torz módon – az befolyásolja, hogy milyen a jövedelem várható mértéke, ezáltal nem készségeik és főleg nem a társadalom szükséglete szerint döntenek. A pénz miatti versengésben a hit és az egyház sokak számára teljesen közömbössé vált.

A gazdagról és Lázárról szóló jézusi példázat ősi zsidó, sőt talán egyiptomi elképzeléseket tükröz. Jézus azért használja ezeket a meseszerű képeket, hogy minél érthetőbben beszéljen Isten országáról, a halál utáni életről és arról, amit a keresztények közül sem akarnak sokan elhinni: lesz ítélet, lesz elszámolás!

Rémisztő: ebben a történetben szó sem esik arról, hogy a gazdag egyébként milyen ember volt, csupáncsak annyi, hogy bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomákat rendezett. Az sem áll az igében, hogy kapzsi uzsorás lett volna, aki vagyonát gyanús ügyleteken szerezte. Csak azt tudjuk róla, hogy élvezte az életet, és kihasznált minden lehetőséget, amelyet a vagyona nyújtott.

Mit tegyünk mi, keresztények? Éljünk mindannyian a legszerényebben, mert akkor biztosan nem vétkezünk? Ne viseljünk semmi feltűnőt? Ne utazzunk egzotikus tájakra, mint sokan teszik, még akkor sem, ha megengedhetjük magunknak? Jézus szerint a gazdagnak nem az volt a bűne, hogy jól élt, hanem a részvétlenség, amellyel naponta elment a kapuja előtt fekvő szegény Lázár mellett.

„Meg is érdemelte büntetését” – teszszük hozzá magunkban. Azonban ne felejtsük el, hogy mi is ugyanolyan egykedvűen nézegetjük a tévében a szegényeket, a nyomorban élőket, a hajléktalanokat, mint a példázatbeli gazdag ember.

A világon a legnagyobb szörnyűség és így a legnagyobb bűn a részvétlenség. Ez Isten megtagadása, aki részvétből, szeretetből feláldozta értünk egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Addig tegyük a jót, amíg lehet, „mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat” (Jn 9,4). A földi élet arra való, hogy Isten akaratát teljesítsük, mert amit itt elmulasztottunk, azt később már nem lehet jóvátenni.

Koháry Ferenc