Kultúrkörök

Bizonyára vannak, akik különösnek tartják, hogy a mai világban, amikor életünk tele van feladatokkal, tervekkel, megoldandó kötelességekkel, könyvet adnak ki a temetőről. Mintha a temető nem tartozna bele az életünkbe. Pedig szól a múltról és az örökkévalóságról. Kétségtelen, hogy vannak, akik rettegéssel, félelemmel gondolnak rá, és ha csak lehet, elkerülik. Mások viszont igénylik az emlékezés csendjét, szent áhítatát.

Tschürtz Nándor könyve nemcsak megjelenésében ízléses, szép, hanem tartalmában is nagyszerű, értékes munka. Kitűnő útitárs és vezető ez a kötet a temetői „lelki egészségügyi sétához”. A kiadvány a teremtő Istennek arról a szaváról tesz bizonyságot, hogy „porból vagy és porrá leszel”. A keresztény ember reménysége azonban túllát a poron, temetőn és halálon! Erről beszél ez a 263 oldalas könyv is anélkül, hogy prédikálna.

A könyv elején rövid, összefogott történelmi ismertetést kapunk; megtudhatjuk, hogy a reformáció kezdetétől 1674-ig közös temetőbe temetkeztek a soproni evangélikus és katolikus hívek a Szent Mihály-templom körül. A kötet továbbá ismerteti az ez után használt temetők történetét is.

A kötet legérdekesebb és talán legértékesebb része a régi evangélikus temető harminchat sírkövének leírása, a rajtuk látható szövegeknek a számbavétele. Neves személyiségek és családok történetéről beszélnek a hatalmas márvány- vagy kőtáblába vésett feliratok. Minden síremlék ismertetése szakszerű, művészettörténeti bemutatással kezdődik. A kőtáblán olvasható a sírban nyugvónak vagy családjának a neve, rangja, életrajzi adatai. A két-négy méter magas síremléktáblákon húsz-harminc vagy még több soros vésés olvasható. A címerek és egyéb díszek az akkori soproni kőfaragó-művészet szép emlékei.

A síremlékszövegek érdekes és tanulságos ismertetést nyújtanak a 16–18. század keresztény kegyességéről, hívő, biblikus gondolkodásáról. Ha a sok dicsőítő, magasztaló visszaemlékezéstől el is tekintünk – az ítélet nem a mi dolgunk! –, az emléktáblák készíttetői komolyan vették a feltámadás, az ítélet és az örök élet evangéliumi üzenetét. A jézusi üdvbizonyosság átüt a málló, nehezen olvasható szövegeken. Társadalmi, szociológiai szempontból is tanulságosak a kőbe-márványba vésett sűrű sorok.

Az értékes, szép kötet végén, A soproni evangélikus temető és köztemető képekben című fejezetben mintha zarándokútra invitálna a szerző. Megjárjuk a temetőt. Végigmegyünk a sorokon, és talán meg-megállunk egy kedves sírjánál. A szép fényképfelvételeket tartalmazó könyv a temetőbe kimenni már nem tudóknak segít a hálás emlékezésben.

A temető régi keresztény neve koimétérion, amely alvó-, pihenőhelyet jelent. A szép könyv segítségével halottaink pihenőhelyén jártunk. Amikor letesszük, nemcsak a temetőben alvó szeretteink képe jelenik meg előttünk. Lélekben, hit által velünk van Jézus, a feltámadott Úr is, akihez a könyv végén így szólnak egy szívből jövő ima utolsó mondatai: „Add nekünk Szentlelked erejét, hogy a bűn ellen harcoljunk, szeretetben növekedjünk, és a hitben megálljunk, egykor pedig együtt örvendezzünk színed előtt el nem múló örömmel. Jézus Krisztusért, a mi élő Urunkért és Megváltónkért. Ámen.”

Sümeghy József