Élő víz

Jézus Krisztus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28)

Szentháromság ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli s heti vezérigéi Urunk hívó szavát visszhangozzák. Jézus hívása mindenkinek szól, aki elismeri, hogy bűnökkel terhelt, és hittel fogadja az ő kegyelmi ajándékát, a megváltás nyugalmát! Meg ne vessük tehát azt, aki szól! S ez legyen a válaszunk: „Szeretlek, Uram, erősségem, kősziklám, váram és megmentőm!” (Zsolt 18,2.3; LK) A nagy vacsora példázatából nekünk is szól a hívás: „Jöjjetek, mert már minden készen van.” (Lk 14,17) A vagyon, a hivatás vagy a család sem lehet fontosabb Jézusnál! Az első-e Isten az életedben? Csodálatos lehetőségünk: Isten országa vendégének lenni – örökre! Luther így figyelmeztet: „Ha úgy éreznéd, hogy nincs szükséged úrvacsorára, maga az, hogy hidegnek s kedvetlennek érzed magadat a szentségre, eléggé mutatja, mennyire szükséged van rá.” A zsidókból és a pogányokból lett keresztényekhez egyaránt szól a hívás, mert „nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek” (Ef 2,19)! Jézus Urunk a bölcsesség hívogatásának képét használta: „Jöjjetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból!” Már Jób is tudta, hogy csak Isten adhat bölcsességet, amelynek „kezdete az Úrnak félelme” (Péld 9,5.10). Reuél („Isten barátja”) így szólt leányainak a fáraó elől menekülő Mózesről: „Hívjátok ide, és egyék velünk!” (2Móz 2,20) Anna (a név „kegyelmet” jelent) a Seregek Urához fordult nyomorúságával: ha „fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom” (1Sám 1,11). Péternek és Pálnak, a vértanú apostoloknak a névünnepe emlékeztessen: „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírrel érkező követ! Békességet hirdet, és szabadulást, örömhírt hoz.” (Ézs 52,7; LK) Ők ketten nemcsak a naptárban „férnek össze”, de az Úr szolgálatában is: „Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a pogányok között” – vallja Pál (Gal 2,8). Mindketten azt a Messiást hirdették, aki népének gyógyítója és táplálója – a pusztában is! A négyezer ember megvendégelését tekinthetjük az utolsó s a nagy vacsora előképének is: Jézus „vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta” (Mt 15,36). A hét tele kosár maradék is a teljességet, Urunk tökéletes munkáját jelzi, amely a kereszten ért célba. Az ő (ki)hívására két módon felelhetnek az emberek: miként a két gonosztevő. A „jobb lator” nem káromolta őt, hanem elismerve a maga bűnét s méltó büntetését, hittel így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” (Lk 23,42) Halála után Jézussal lesz együtt minden Krisztusban hívő! Erről a soha véget nem érő nagy vacsoráról és a fogságból való hazatérésről is szólt a prófécia: „…örömet szerzek nekik…”, „…népem pedig jóllakik javaimmal – így szól az Úr.” (Jer 31,13.14) „Jöjjetek, Isten Fia hív” – mindenkit! (EÉ 435,1)

Garai András