Keresztény szemmel
A tényfeltáró bizottság nyilatkozata
A tényfeltáró bizottság tagjai nagy meglepetéssel olvasták az Evangélikus Élet június 18-i számának 10. oldalára összegyűjtött, a bizottságnak a május 19-i országos közgyűlés elé terjesztett jelentésére érkezett reflexiókat. Sajnálatos, hogy a bizottsággal szemben helyenként erős kritikát is kifejező reakcióknak a lap úgy adott helyet, hogy elmulasztotta az olvasóval megismertetni magát a jelentést. Az evangélikus hetilap nem adta meg számunkra azt a – más esetben alkalmazott – lehetőséget sem, hogy legalább a kritika megjelenésével egyidejűleg mi is elmondhassuk álláspontunkat. A bizottság munkájáról a világi sajtó több tárgyilagos beszámolót is közölt, de akik ezekkel a híradásokkal nem találkoztak, dr. Nagy Gyula és Fasang Árpád közlése alapján a bizottság jelentését akár tévesnek is hihetik. A tényfeltáró bizottságnak, mint minden egyházi bizottságnak, joga van a jó hírnevéhez, ez pedig, röviddel az után, hogy a bizottság először számolhatott be érdemi munkájáról, éppen az Evangélikus Élet eljárása révén sérült. Olyan fejlemény ez, amelyet nem hagyhatunk szó nélkül.
Bízunk benne, hogy az Evangélikus Élet – meghallgatva már közel egy hónapja megfogalmazott kérésünket – minél hamarabb közölni fogja jelentésünket. Sokat segített volna, ha az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) által 2005 szeptembere és decembere között megtartott, „az egyházi közelmúlt feldolgozásának teológiai, történeti, etikai és gyakorlati kérdéseiről” szóló előadássorozaton elhangzottakat – melyek anyaga a közelmúltban könyv formájában is megjelent – részletesebben ismerteti a lap az olvasóival. Ezen a rendezvényen a bizottság tagjai mellett más, a témával foglalkozó szakértők is ismertették kutatásaik eredményét. Mindezt azért tartjuk fontosnak utólag is elmondani, mert a levéltári kutatások eddigi eredményei alapján látjuk, hogy egyházunk egésze komoly kihívás előtt áll: nem lesz könnyű szembesülni azokkal a tényekkel, amelyek napvilágra kerülnek. Az eddig eltakart információk megismerése csak akkor válik javunkra, ha nemcsak nyilvánosságra hozzuk, hanem a kölcsönös egymásra figyelés folyamatában együtt fel is dolgozzuk őket, és levonjuk a konzekvenciákat is. Az információk közösségi feldolgozásában pedig kulcsszerepe van az egyházi sajtónak: teret adhat neki, ezzel segítheti, vagy, amint most tette, egyoldalúan tájékoztat, és tovább növeli az amúgy is súlyos erkölcsi és egzisztenciális terheket.
Mielőtt válaszolunk dr. Nagy Gyula és Fasang Árpád kritikájára, valamint a Budavári Evangélikus Egyházközség presbitériumának nyilatkozatára, a jelentésünket nem ismerő olvasók számára röviden ismertetjük jelentésünk azon részeit, amelyek nélkül válaszunk nem lenne világos. A 2005 májusában felállított bizottság tagjai csak 2006 februárjában kapták meg az engedélyt a levéltári kutatáshoz. Az országos közgyűlésig eltelt alig több mint három hónap során a bizottság tagjai gondosan megtervezett módszer szerint kezdtek a hatalmas iratmennyiség tanulmányozásához. Május első napjaira közel ötven, nagy valószínűség szerint az evangélikus egyházhoz tartozó ügynök fedőnevét tárták fel, közülük négy egykori ügynököt teljes biztonsággal sikerült azonosítani: őket jelöltük meg név szerint, egyházi szolgálatuk és hálózati tevékenységük legfontosabb adatainak a közlése mellett. Azóta újabb egykori ügynököket sikerült azonosítani, és jó ütemben halad tevékenységük tartalmának és jellegének a feltárása is.
A gyógyító célú feldolgozás kulcskérdése, hogy milyen módon hozzuk a feltárt adatokat nyilvánosságra, más szóhasználat szerint, mit jelent az adatok „egyházhoz méltó” kezelése. Hadd idézzünk itt jelentésünkből:
„3. A Bizottság (…) rendszeresen megjelenő kiadványában egy-egy rövidebb (2-3 hónapos) kutatási időszak eredményeiről folyamatosan tájékoztatja az egyházi közvéleményt.
A bizottság első részletes jelentése várhatóan ismertetni és értékelni fogja Várady Lajos, Káldy Zoltán, Ottlyk Ernő és Nagy Gyula állambiztonsági kapcsolatait. A kutatásaink eredményeit tartalmazó tanulmányt megküldjük az érintettnek vagy hozzátartozóinak, aki(k) reális határidőn belül kiegészítheti(k) annak megállapításait. Ezt követően készítjük elő az anyag publikálását. Az általunk értékelt levéltári források másolatát elhelyezzük az Evangélikus Országos Levéltárban, ahol az minden kutató számára hozzáférhető.
Mindezek előrebocsátása után hadd válaszoljunk néhány mondatban kritikusaink észrevételeire.
A budavári egyházközség presbitériumának nyilatkozata példaszerű lehet abban, hogy az ügynöki tevékenység gyanújába került egykori lelkészei iránt kifejezi a feltétlen szolidaritását. A közösség szeretetének és az irgalomnak olyan megnyilvánulása ez, amelyre mindnyájunknak szüksége van. De arra kérjük a presbitériumot, hogy ebben az ügyben ne ez legyen az utolsó szava. Várja meg a bizottság részletes jelentéseit, gondosan tanulmányozza át azokat, s ha úgy ítéli, hogy a feltétlen szolidaritásra és az irgalomra nemcsak az egykori ügynököknek van szükségük, hanem azoknak a lelkész kollégáknak és gyülekezeti tagoknak is, akikről az egykori jelentések szóltak, szólaljon meg újra, és tegyen közzé az Evangélikus Életben újabb nyilatkozatot. Ez a kérésünk, természetesen, dr. Nagy Gyula püspök úrnak és Fasang Árpád testvérünknek is szól: a jelentésünk publikációja után keressék meg majd újra az Evangélikus Élet olvasóit.
Dr. Nagy Gyula téved, amikor azt vélelmezi, hogy a tényfeltáró bizottságnak csupán két tagja, ifj. Zászkaliczky Pálné és dr. Balás István áll a jelentés mögött. A jelentést dr. Kertész Botond is aláírta, előkészítésében pedig részt vett a bizottság akkor még külső tanácsadójaként ténykedő dr. Csepregi András is, amint erre a jelentés első bekezdése utal. A jelentés négy személy közös álláspontját tükrözi. A bizottság tagjai jelentésükben nem értékelték és nem vonták kétségbe dr. Nagy Gyula és három másik megnevezett lelkészünk munkásságának eredményeit. Érthetetlen továbbá a bizottság tagjai kompetenciájának kétségbevonása azon az alapon, hogy ők „maguk nem élték át azokat a rettenetes éveket a Rákosi-diktatúra idején”. Történészberkekben nem szokatlan, hogy olyan kutatók is foglalkoznak a tatárjárással vagy a mohácsi vésszel, akik nem élték át azokat a rettenetes időket. Ráadásul dr. Nagy Gyula hálózati tevékenysége szempontjából érdektelen a Rákosi-korszakot emlegetni, hiszen ügynöki tevékenysége 1967 körül kezdődött, és 1988-ig tartott. Ezen időszakról pedig a bizottság különböző életkorú tagjai személyes felnőtt emlékekkel is rendelkeznek, amelyet szívesen összevetnek dr. Nagy Gyula emlékeivel.
Fasang Árpád azzal vádolta meg a bizottságot, hogy „egyházhoz méltatlan” döntést hozott, illetve ilyen intézkedést foganatosított. A tényfeltáró bizottság az országos közgyűlés által rábízott feladat elvégzését kezdte meg. Tudatában vagyunk annak, hogy tevékenységünk sokaknak fájdalmat fog okozni egyházunkban. Azonban Péter sem indulhatott volna el az evangélium hirdetésének útján, ha nem szembesül zokogva mestere megtagadásának vétkével nagyszombat hajnalán. A múlttal való szembenézés nélkül ma sem juthatunk el a megtisztulásig. „Egyházhoz méltatlan” véleményünk szerint a múlt bűneinek takargatása és ezzel egyházunk hitelességének és mai szolgálatának veszélyeztetése. A katolikus és református testvéregyház példája mutatja, hogy milyen súlyos bizalmi válságot okoz, ha az egyházat a „világ” szembesíti a képviselői által elkövetett vétkekkel.
Tisztelettel:
Dr. Balás István, dr. Csepregi András, dr. Kertész Botond és ifj. Zászkaliczky Pálné Mirák Katalin, a tényfeltáró bizottság tagjai