Napról napra

Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor. Jer 32,39 (Jel 15,4; Lk 14,/15/16–24; Ef 2,17–22; Zsolt 36) Egy szív, egy akarat, közös út. Oly sokan vágyakoznak erre, oly sokan küzdenek érte, és ha néha meg is valósul, oly törékeny az egység. Mindenki más, mindenki egyéniség, mindenki magát akarja megvalósítani… Egyedül Isten teremt, teremthet egységet úgy, hogy szeretetében, akaratában feloldódik az én akaratom és utam. És létrejön a gyülekezet közössége, ahol különböző nemű, korú, érdeklődésű emberek lesznek közösséggé – nem csak ideig-óráig. A magányos hősök világában engeded-e, hogy közösségbe kerülj, hogy Isten adjon egy szívet és egy utat?

Az Úr megáldja népét békességgel. Zsolt 29,11 (Ef 4,3; Péld 9,1–10; Ef 4,25–32) Az Istenhez tartozás egyik „látható jele” a békesség ajándéka. Isten gyermekét nem az irigység, a düh, a harag, a bosszú vezeti, amelynek következménye a gyilkos szó vagy az agresszív tett. Isten népét a megbocsátani tudás, a kiengesztelődés, hatékony konfliktuskezelés jellemzi – és a nyomában járó békesség. Utópia lenne mindez egy farkastörvényű, önző világban? Istennel járva, rá figyelve megtapasztalt valóság! A békesség valósága.

Megkoronázod az évet javaiddal. Zsolt 65,12 (Zsid 6,7; 2Móz 2,11–15/16–22/23–25; Ef 5,1–14) Nemsokára elindul az aratás a mezőkön. Isten újra kenyeret ad asztalunkra. Az év feléhez érkezve ideje számot vetni: erőt, áldást kaptunk a munkához, javakat gyűjthettünk – minden panaszkodás ellenére –, és most talán még a pihenés ajándéka is a mienk, hiszen nemsokára kezdődnek a szabadságolások. Gazdagok vagyunk. Tudjuk-e? Megszólal-e ajkunkról, látszik-e tetteinkből a hála?

Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik. Zsolt 37,5 (1Jn 4,16a; 1Sám 1,1–11; Ef 5,15–20) Sokszor kevés a hitelesen élő, szolgáló testvér, oly nagy a passzivitás és a közöny. Talán ezért marad el Isten áldása, de akik teszik a dolgukat, azok is hamar elcsüggedhetnek. Falakba ütköznek, kőszívekbe, értetlenségbe. Látszólag semmi nem változik. Mégis szolgálni, munkálkodni kell rendületlenül, tudva: nem biztos, hogy én vagyok a vető és az arató is. A szolgálatom soha sem hiábavaló, mert Isten munkálkodik.

Az Úristen nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az Úr háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. 1Krón 28,20 (Jn 21,6; Mt 15,29–39; Ef 5,21–33) A mai napnak – és életed minden napjának – a fő feladata, alapvető értelme az Úr szolgálata, igéjének, akaratának, rendjének megélése, másoknak való felkínálása. Reménytelen vállalkozás? Kudarcra ítélt küldetés a mai világban isteni rendről, akaratról, kegyelemről, szeretetről beszélni? Azok, akik tudatosan törekszenek erre, gyakran kudarcként élik meg. Azaz mégsem, mert mindig jön az isteni segítség, és az üres hálókban halak lesznek!

Jézus Krisztus mondja: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.” Jn 15,20a (1Sám 3,9; Lk 23,39–43; Ef 6,1–4) Egy olyan világból, ahol az ember értékét sokszor a kora, a teljesítőképessége, a rangja, a külseje stb. határozta meg, ahol osztályok és kategóriák voltak, Jézus egy másik világba hívja övéit. Oda, ahol nincs úr és szolga, feljebb és alatta lévő. Oda, ahol egy család tagjainak tekintik, ahol testvérnek szólítják egymást, és ahol ezt komolyan is gondolják és meg is élik. Talán Jézus ezért választja és használja fel mindig a kicsit, a betegest, az árvát… Megéled-e ezt a családmodellt közösségedben, teszel-e érte? Vagy a korodra, az érdemeidre, a szolgálatodra hivatkozol, és várod a rangot, a címet, az elismerést…?

Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! Zsolt 73,1b (Ef 4,1–2a; Jer 31,/7/8–14; Ef 6,5–9) Isten egyik legfontosabb tulajdonsága, jellemzője az, hogy jó. A Biblia első lapjain olvassuk: látta Isten, hogy mindaz, amit teremtett, igen jó! Ezt a szeretetet, gondoskodást, áldást tapasztalják meg mindazok, akiknek a szívük tiszta, és akik nem engedik, hogy a gonosz fészket rakjon benne.

Bátovszky Gábor