Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 27 - Épüljetek fel lelki házzá!

Egyházunk egy-két hete

Épüljetek fel lelki házzá!

Felújított templom Tolnanémedin

A tolnanémedi evangélikus gyülekezet 2001-ben – az egyik iskolájáért és tanítólakásáért kapott kártérítést felhasználva – elkezdte 1936-ban épített második templomának a felújítását. A munkák – az anyagi lehetőségek engedte mértékben – a következő években is folytatódtak, és a Déli Egyházkerülettől a múlt év végén kapott támogatás segítségével most fejeződtek be.

A munkálatok utolsó fázisában a falak külső szigetelését végezték el, belül „lélegző vakolatot” vittek fel, valamint felújították a templom belső terét.

A június 25-i hálaadó istentiszteletre szóló meghívó nemcsak az evangélikusokat, hanem a református és a katolikus közösség tagjait, továbbá a községből elszármazott, de a helybeliekkel kapcsolatot tartó rokonokat, ismerősöket is hívogatta. Így az eseményen mintegy százhetvenen-száznyolcvanan voltak jelen.

Az istentiszteleten Gáncs Péter püspök az ünnepi alkalom meghívójára nyomtatott és a bejáratnál elhelyezett márványtáblába is bevésett apostoli felszólítást választotta igehirdetése alapigéjéül: „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá.” (1Pt 2,5) „A meghívó közös örömre és hálaadásra szólít bennünket” – mondta. „Van is rá okunk, hiszen szépen megújult a templomunk. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy minden kész, nincs több dolgunk. Most rajtunk a sor, a mi felépülésünk ideje következik. A gyülekezetnek több mint kétszáz éves múltja van, amelyből ma megélni ugyan nem lehet, de amely hűségre kötelez, amely fogódzókat jelenthet, amelyre építeni lehet. Kevés az erőnk a feladathoz, de Isten akar velünk újat kezdeni, azt akarja, hogy a megújult templomban felépült, megújult gyülekezet legyen” – hangsúlyozta a püspök.

Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen köszöntötte a gyülekezetet Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő, Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő, Lőrinczi Károly református lelkész és Kecskeméti György nyugalmazott igazgató, a református gyülekezet presbitere. Többen küldtek írásbeli és szóbeli üdvözletet. Az ünnep után az egyik volt evangélikus iskolában terített asztal várta a megjelenteket.

A legutóbbi népszámlálási adatok, de az egyházi felmérések is azt mutatják, hogy ma Magyarországon egyre több olyan csökkenő lélekszámú falu van, mint Tolnanémedi is, ahol egyik felekezetnek sincs helyben lakó lelkésze. A helyi evangélikus gyülekezet 1993 óta van ilyen helyzetben. A közösség köszönetét fejezi ki Honthegyi Zsolt Tamásiban lakó lelkésznek, aki több gyülekezetben végzett szolgálata mellett Tolnanémedire is átjár. Isten segítségével valamilyen megoldást kell találni arra, hogy az ilyen, emberi mértékkel mérve reménytelen helyzetben levő, még éppen csak élő gyülekezetek ne haljanak meg.

Dr. Győri József

Regionális hozzárendelés: Tolnanémedi Evangélikus Leányegyházközség