Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 27 - Átadták az első Fébé-díjakat

Egyházunk egy-két hete

Átadták az első Fébé-díjakat

A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület megalapította a Fébé-díjat. Az elismerést az egyesület választmányának jóváhagyásával évenként ítéli oda a tárgyévben kiválasztott három iskola tantestülete azoknak az evangélikus diákjainak, akik a tanév során a felebaráti szeretet vagy az irgalmasság szép cselekedetének kiemelkedő példáját adták iskolatársaiknak.

Első alkalommal a 2005/2006-os tanév végén, a tanévzáró ünnepségeken került sor a díjak átadására. Ebben az esztendőben a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban Bíbok András 10/a osztályos tanuló érdemelt elismerést, aki egy balesetet szenvedett iskolatársát elsősegélyben részesítette, majd a mentőket is értesítette. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium díjazottja Márkus Pál 11/a osztályos tanuló lett, aki rendszeresen és önként segít édesanyja munkahelyén, egy szociális otthonban. Az osztálytársait is elvitte ide egy alkalommal, hogy részt vehessenek a segítő szeretet gyakorlásában. A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában Czinder Krisztina 4. osztályos tanuló vehette át a díjat, aki egy csökkentlátó osztálytársának segít évek óta a tanulásban.

Isten áldja meg fiatal testvéreink életét, s az ő példájuk indítson másokat is arra, hogy felismerjék: szeretni jó!

Veperdi Zoltán

Regionális hozzárendelés: Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület