A hét témája

A virtuális és valóságos világ figyelme ezekben a napokban kétségtelenül a labdarúgó-világbajnokságra irányul. Bár nálunk csökkent e látványos sport népszerűsége, a világ más tájain hihetetlenül hódít. Az utóbbi évtizedekben futballnagyhatalommá léptek elő olyan nemzetek, melyek a labdarúgást régebben csak hírből ismerték. Némi büszkeséggel tölthet el bennünket az a tudat, hogy ehhez nagyban hozzájárult a külföldre szerződött magyar edzők munkája.

Ha egy nemzetközi esemény – legyen az akár a labdarúgás – megérinti az egész világot, nekünk, keresztényeknek is, akár rajongói, akár csak elviselői vagyunk e sportnak, véleményt kell alkotnunk.

Ahol ketten-hárman összejönnek Jézus nevében, ott az Úr jelen van. De gondolunk-e arra, hogy ahol sokan egybegyűlnek, ott kiváló lehetőség nyílik a közvetett tanúságtételre, amely talán nyitánya lehet a hit fakadásának vagy éppen a hit megerősödésének?

Ez akkor is igaz, ha jól tudjuk, milyen hatalmas üzleti vállalkozássá vált a labdarúgás. Egyszerűen szórakoztató iparágról is beszélhetünk, ahol hihetetlen pénzek mozognak, s rendkívül hatékonyan mozdítanak meg embereket.

Ez akkor is igaz, ha modern gladiátoroknak tűnnek a sztárok, akiknek szellemi színvonala olykor átlagon aluli.

Ez akkor is igaz, ha a futball-huliganizmust a szép emberi szó és a nevelés helyett a professzionális üzleti érdek tudta visszaszorítani, amely nem engedhette meg magának, hogy anarchista őrjöngők veszélyeztessék az extraprofitot.

Minél sötétebb az éjszaka, annál inkább érvényesül a mécses fénye. Bár hajlamosak vagyunk egyetlen legyintéssel általánosítani a látszatot, akárcsak a Jézus korában élők; gondoljunk csak a „jöhet valami jó Názáretből?” Urunkat sértő megállapításra, mégis érdemes erőfeszítést tenni, s meglátni az értékeket. Felfedezni a búvópatakként előtörő keresztény tanúságtevőket.

Amikor egy játékos pályára lépve keresztet vet, tanúságot tesz, még akkor is, ha közülük némelyikük mozdulata talán babonásnak tűnik. Mindenesetre legtöbbjüktől nehéz lenne elvitatni a hit tisztaságát, amely mögött talán egy ugandai vagy brazíliai falucskában élő édesanya mozdulata rejlik, aki fiacskáját még kiskorában arra nevelte, hogy ha valami nagy feladat előtt áll, azt Jézussal kezdje, s ha másra nincs lehetősége, legalább vessen keresztet.

Amikor egy játékos durva társának szemmel láthatóan is őszintén megbocsát, tanúságot tesz. Jobb érzésű játékvezetők ezt meg is követelik, hiszen a játékvezetői hagyomány a kakaskodó játékosokat rendre megbékélésre szólítja fel. Jó látni azt a folyamatot, amely ilyenkor a küzdők lelkében végbemegy. Testbeszédük mindent elmond. Van, aki kényszeredetten tesz eleget a bíró felszólításának, mint ahogyan a Cirenéből való Simon is csak kényszerből vitte a keresztet, de aztán a jobb érzés úrrá lett rajta. De akik őszintén és spontán kérnek bocsánatot, példájukkal keresztény értékeket mintáznak. Hány szülőnek ad segítséget ez a minta gyermeke neveléséhez, hiszen a sztárok viselkedése nagy vonzerőt jelent.

A legnagyobb kihívás talán a durvaság elviselése, ami olykor taktikai szabálytalanság a mindenáron való győzelemért. Amikor egy játékos az őt ért szabálytalanságot békével tűri, viselkedése az irgalmasság lelki cselekedetét hirdeti. Nagyon nehéz ez a keresztény tanúságtétel, hiszen olykor nagy fájdalmat kell elviselni. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak is, hogy egy sérülés az egész karrier végét, egyben az egzisztenciális fenyegetettséget jelenti. Talán szeretteinek a jövőjét is megpecsételi. Hihetetlen lelkierőt és fegyelmezettséget követelő helyzet. Aki ilyenkor megállja a helyét, „az nincs messze Isten országától”.

Amikor egy szomorú játékost társa vigasztal, mivel miatta súlyos hátrányba került a csapat (miatta ment el a meccs, kihagyott egy tizenegyest stb.), nagylelkűségével ugyancsak tanúságot tesz.

Végezetül olcsó újságírói fordulat lenne hivatkozni a későbbi II. János Pál pápa ifjúkori kapusjátékára vagy utódjának a Bayer München csapatával való szimpátiájára, hogy a labdarúgás értékeit alátámasszuk. Ám sokkal nagyobb jelentőségű a mai világ evangélizációjára az a közvetett tanúságtétel, amit e méltán népszerű csapatsport kínál.

Egy hazai példát említenék. Március 25-én Salgótarjánban a városi sportcsarnokban rendezték meg a Gyümölcsoltó Boldogasszony-kupát a magyar színészválogatottnak, a salgótarjáni öregfiúk válogatottjának, a helyi politikusok csapatának és a magyar katolikus papok együttesének a részvételével. A labdarúgótorna után ismert művészek adtak elő színvonalas műsort: Nemcsák Károly, Vikidál Gyula, Kassáról Pólos Árpád és felesége, Marika. Majd a sportcsarnok történetében először koncelebrált szentmisét tartottunk, ahol csaknem kétszázan áldoztak. A résztvevők egyöntetű véleménye szerint igazi templomi áhítat töltötte be a játékteret. Egyébként a papok csapata a második helyet szerezte meg, de nem ezen volt a hangsúly.

A 2007-es esztendő a városmisszió éve Magyarországon. A Szentatya címerére gondolva talán a labdarúgásban is felfedezhető az evangélizáció teherhordó Medvéje.

Lipp László