A hét témája

Kortársaink gyakran teszik fel a kérdést: miért engedi Isten? – tudniillik a bajokat, szenvedéseket és megpróbáltatásokat. Nehéz a kérdés megválaszolása, különösen akkor, ha a kérdezőnek még nincs tapasztalata Isten nevelő módszereit illetően.

Miért is engedi meg a kisebb-nagyobb bajokat? Bizonyossággal állíthatom, nem azért, mert nem tud vagy nem akar segíteni. Először is a bajok természetszerűleg jelen vannak abban a világban, amelyben élünk. Ha valaki beleesik egy sáros gödörbe, tudjuk, és nem csodálkozunk azon, hogy sáros lesz. Éppen így van ez a szenvedés kérdésével is. Beleszülettünk ebbe a világba. Esetenként elér baj, szenvedés, próba. Van azonban ennek egy másik, fontos oldala is: Isten tanít a próbák között. Gyakorlatiassá érleli a hívő ember hitét, átsegítve a hit elméleti korszakából a gyakorlatiba. Meg akar tanítani a szellemi kommunikációra. Istennel az ember úgy nem tud beszélni, mint embertársával, és mégis létezik egy sajátos „beszédmód” vele. Ezt meg kell tanulnunk, mert az Istennel való kapcsolatnak ez a lényegi része!

Van istenhívő, aki a szenvedések között elveszíti hitét, és e világi kapaszkodók után nyúl.

Más hívőket pedig közelebb visz a próbatétel, és megtanulnak Istennel valóságos kapcsolatban maradni.

Amikor elhatalmasodnak a bajok, az Istenre utaltságunk teljességgel nyilvánvalóvá lesz. Van, hogy több dolgot emberi képességeink segítségével is meg tudunk oldani, de mindig marad egy rész, amihez több kell, mint emberi képesség. Szinte rákényszerít egyik-másik eset arra, hogy még az is keresse Istent, aki eddig nem tette volna.

A lecke, amit a próbatétel hoz elő: elhatalmasodik a baj, és képtelen vagy bármit is tenni a végső megoldás érdekében. Izgalomba jössz, feszültté, idegessé válsz, és kínoz a kérdés: mit tegyek? Aztán imádkozol. Kiáltasz, talán úgy, ahogy eddig még sohasem. És fokozódik az izgalmad: mi lesz? És Isten vár. Tulajdonképpen rád vár, a hitedre, hitbeli merészségedre. Az a kérdés lebeg körül kimondatlanul is, hogy oda mered-e bízni magadat, ügyedet reá. Elmondtad, elrimánkodtad a segítségkérő imádat, és ezt követően le tudod-e tenni Isten kezébe mindazt, ami fontos számodra? Hitben el kell jutnod a benne való megnyugvásig! A fokozódó izgalom helyett a teljes önátadásig, ami azon a hitbeli bizonyosságon nyugszik, hogy ügyed a leghatalmasabb Segítő kezében van. Ez a lecke, ezt kell gyakorlatilag megtanulnod, amíg teljesen letisztul a hited, és olyan készséggé növekszik, melyben Isten előtt a bizonyosság talaján állsz, már nem félsz, hanem „rá emeled, rajta tartod a szemed”. Tapasztalat szerint amikor ez megtörténik, Isten általában elveszi a problémát, vagy más megoldást ad.

Mi a célja ennek a kemény iskolának? A hívő hitbeli felkészítése. Lecke, melyben megtanítja az Atya gyermekét az ő jelenlétében időzésre. Ez tulajdonképpen egy szavak nélküli kommunikációban valósul meg. Legalábbis abban a részében, ahogy Isten „beszél veled”, elmaradnak a szavak. És mégis érthetővé válik. Körülvesz személye érzékelésével, megragad, és arra ösztönöz, hogy hagyj fel a pánikkal, tanulj meg nyugodt lenni a szorongatott helyzet kellős közepén. Még a lélegzésed és a szívverésed is térjen vissza a teljes nyugalmi állapotba! És ebben a „csendben” ott van Isten. Hatalma, sugárzó lénye körülvesz. Olyan közel enged magához, amilyen közelséget talán eddig soha nem éreztél. A hitnek ebben az iskolájában némely hívő egy életre szóló felbátorodást és bizodalmat nyert. Mert ez a cél: Isten lépésenként eljuttat egy olyan szellemi kommunikációra vele, ami alapját jelenti a leendő nagy találkozás újféle kapcsolatrendjének. Ez nagyon fontos iskola. Itt kell megtanulnunk az Úr jelenlétének szellemi rendjét, hiszen közeledik egy változás minden élő esetében, amikor eltávolodnak a földi dolgok, az addig biztonságot jelentő „erősségek”, és minden kicsúszik az ember kezéből. Te viszont ismered Isten személyes jelenlétét, és megtanulod, hogy a krízis nem a pánik és riadalom ideje, hanem az Úr atyai közelségének nevelő időszaka, mely ujjongó felismerésbe emel: „Itt van Isten! Teljes biztonságban vagyok, ha nála vagyok!”

Tudom, mert én magam is ebbe az iskolába járok. Tudják mások is, sok hívő testvér, azok, akik kórházi ágyon, műtét előtt, alatt vagy ravatalnál, esetleg a gyermek, hitves betegágyánál tanulják ezt a kommunikációt.

Lukács Tamás