A hét témája

„És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Ez legyen a leviták munkarendje: 25 éves kortól kezdjék a szolgálatot a Gyülekezés Sátrának (Hajlék) munkájában, (majd) 50 éves korukban hagyjanak fel az aktív munkával, és ne szolgáljanak többé, (de) szolgálják testvéreiket a Hajlékban…” (4. Mózes, 8,23–26)

Miután felállították és felavatták a Hajlékot, és összeszámolták a levita törzs tagjait, akik az elsőszülöttek helyét voltak hivatva betölteni, szakaszunk a leviták munkarendjét is megállapítja.

A leviták voltak a Hajlék – majd később a Szentély – munkatársai vagy szolgái, ahogy tetszik, de mindenképpen alárendelt szerepet játszottak az ugyanazon törzsből származó papokkal, a kohanitákkal szemben. Ez később súrlódások alapja lesz, ami a Korach-lázadásban éri el csúcspontját.

Szakaszunkban a Tóra leírja, hogy a leviták 25 éven keresztül teljesítettek szolgálatot a Szentélyben: 25 éves korban álltak munkába, és 50 éves korukban mentek nyugdíjba. Ez a 25 éves munkaidő is két részből állott: az első 5 évben a levita mint tanonc leste el a munka fortélyait és tanulta ki a szakmát, vagyis mindazt, amit egy levitának tudnia és tennie kellett. Bölcseink ezt az ötesztendős tanonckorszakot úgy tekintették, mint valamiféle előképzőt a szent munkálatok elvégzésére. Aki ennyi idő alatt nem tanul bele – az már nem is fog beletanulni, és felmentést nyer.

A húszéves konkrét műszak alatt a leviták sokrétű, nehéz, gyakran fizikai munkát végeztek. A pusztabeli vándorlások során például ők voltak azok, akik szétszedték és összerakták az elemekből álló Hajlékot, és ők voltak a hordárok, akik azt a vállukon vagy szekéren vitték, cipelték. Ez a munka nemcsak nehéz, hanem néha életveszélyes is volt, mivel a Szentély bútorait, alkatrészeit fejvesztés terhe mellett tilos volt nemcsak érinteni, hanem látni is. Ezért a szétszedés során a kohaniták jöttek csomagolni, és a leviták csak a hordárok szerepét tölthették be.

Ez volt az oka annak, hogy csak 25 éves korban kezdték el tanoncéveiket, és csak meglett férfikorukban, 30 évesen álltak munkába. Később, a jeruzsálemi Szentélyben, ahol már nem volt szükség hordárokra, és a leviták könnyebb munkakörökben tevékenykedtek, a korhatár lement 20 évesre, amikor minden izraelita katonaköteles lett (lásd 1. Krónikák, 23, 24).

A pusztabeli vándorlások közötti nyugalmi időszakokban, amikor megpihentek, a leviták a Hajlék körül helyezkedtek el – ez volt a levita tábor (mácháne levijá)–, és őrködtek, hogy illetéktelen idegen ne kerülhessen a Hajlék közelébe.

A Szentélyben az őrség lényegében díszőrség volt. A leviták azonban nemcsak őrködtek, szoros beosztás szerint, őrségekre bontva, hanem ők voltak a kapusok és a zenészek is, ki-ki tehetsége szerint.

Az őrségi műszakok száma, a Hajléktól a Szentélyig, megháromszorozódott. A Talmud szerint „Mózes nyolc műszakot vezetett be: négy-négy Elázártól és Itamártól, Áron fiaitól, illetve unokáitól. Sámuel, a próféta megduplázta ezt: a silói Szentélyben 16 műszak volt, míg Dávid a jeruzsálemi Szentély számára (melyet fia, Salamon épített fel) 24 műszakot állapított meg…” (Táánit, 27a) Itt már Elázár leszármazottainak 16 műszakjuk volt (mert sokan voltak), míg Itamár fiainak csak 8 (1. Krónikák, 24,1).

Ez volt a helyzet az első Szentélyben. A másodikban azonban eleinte mindössze négy műszak volt, mert csak kevesen voltak hajlandók alijázni. Később az utolsó próféták feltöltötték a létszámot, és ők is 24 őrműszakot vezettek be.

Mi volt a leviták teendője a jeruzsálemi Szentélyben? Mint mondottuk, elsősorban zenészek voltak, muzsikáltak és énekeltek, valamint nyitották és zárták a kapukat. Nem volt szabad felcserélni feladataikat; akinek tehetsége volt a zeneszerszámok használatához, az nem mehetett el kapusnak, és természetesen fordítva sem. „Történt egyszer r’ Jósua ben Chananjával (aki később a jávnei tanházban vált híressé mint a legnagyobb tanaiták egyike), hogy ment (a Szentélyben) segíteni Jochanán ben Gudgódának a kapuk bezárásában. Az azonban elküldte őt, mondván: Menj, fiam, menj, te az énekesek közé tartozol, és nem a kapusok közé!” (Áráchin, 11)

Támid traktátusában élethű leírását találjuk a szentélyi őrszolgálat beosztásának és mikéntjének. Lássuk – kis rövidítésekkel:

A Szentélyben a kohaniták őrködnek bent, és a leviták kint. A kohaniták három helyen (Bét Ávtinász, Bét Hánicoc és Bét Hámokéd) és a leviták 21 helyen: köztük a Templomhegy öt kapujánál, valamint négy sarkánál, kívül és belül és az Ázára (a Szentély udvara) négy sarkánál (kívülről) és az Ázára öt kapujánál. Ezenkívül van őrség ott, ahol az áldozatokat bemutatják, és a függönyraktárban is. És kiállítottak egy felügyelőt, akinek feladata az őrség ellenőrzése volt minden éjjel, és égő fáklyával a kezében inspiciált. Ha valaki (az őrök közül) nem állt fel előtte, és nem köszöntötte a megfelelő jelszó kíséretében, úgy nyilvánvaló volt, hogy alszik, és a felügyelőnek joga volt botjával egy ütést rámérni, valamint az alvó őr ruháját elégetni, olyannyira, hogy Jeruzsálemben ez a szólásmondás járta: Mi ez a zaj a Szentély udvarában? Biztos egy levitát vernek, és a ruháját égetik, mivel tetten érték, hogy aludt.

Vasfegyelem, annak ellenére, hogy ez csak díszőrség volt.

A Szentélyben szolgáló leviták illetményeiket a Szentély kincstárából kapták mint fizetést, mivel elfoglaltságuk miatt nem volt módjukban a szérűket járni, és a nekik járó tizedeket beszedni. Előfordult, a második Szentély elején, Nechemja idejében, hogy a Szentély raktárai üresek voltak, a leviták éheztek, és elhagyták állomáshelyüket, hogy a mezővárosokban behajtsák a nekik járó illetményeket, hiszen abból éltek. Amikor Nechemja ezt megtudta, intézkedett, hogy ez többé elő ne forduljon.

A leviták fő feladata azonban a tanítás volt. Ők oktatták a népet a Tórára, ők voltak a zsidó „nemzet napszámosai”, a tanítók, a melámedok. Ez egy önálló álló téma, amire majd egyszer sort kerítünk.

Naftali Kraus