Evangélikusok

Uppsala, Lund, Cleveland, Caracas, Genf: a 20. század egyik legérdekesebb lelkészpályája köti össze ezeket az egymástól több ezer kilométerre fekvő városokat. Pósfay György Nyugatra kikerült magyar lelkész több mint fél évszázada lelkigondozza a hazájuktól távol élő magyarokat. Pályája a háború után vett fordulatot, ekkor került külföldre. Évtizedek óta képviseli hűségesen az evangéliumi hitet és a magyarságot. Bárhová is állította a sors, szolgált egyházának, szolgált az idegen uralom alatt elnyomásban elő hazának. Élete minden evangélikusnak és magyarnak például szolgál.

Pósfay György, a genfi protestáns gyülekezet lelkipásztora felajánlotta munkás élete során összegyűlt iratait az evangélikus egyház levéltárának. Ebből az alkalomból érkeztünk Harmati Béla László múzeumigazgatóval együtt Genfbe, az alpesi köztársaság délnyugati csücskében fekvő városba. Gyurka bácsi és kedves felesége, Emese asszony vendégszeretetét élvezve újra megbizonyosodhattunk arról, hogy a Pósfayak otthona – szinte magyar intézményként – mindig nyitva áll az átutazó magyarok, segítségkérők, jó szóra vágyók előtt.

A Genf egyik szép kertvárosában fekvő magasház 4. emelete valóságos kis magyar sziget. Ahogy belépünk, a falon színes erdélyi cserepek, a hazai tájak és történelem képei láthatók. Mozgalmas életről tanúskodnak az emléktáblák és az iratok. Raffay Sándor bányakerületi püspök aláírása szerepel a lelkész 1943-ban történt felavatását megörökítő emléklapon. A venezuelai (caracasi) evangélikus gyülekezet Pósfay György tizenkilenc évnyi szolgálatát köszönte meg, de a Szent István cserkészcsapat is hálát adott munkásságáért. Azután a genfi magyar gyülekezet szép emléktála következik.

A hazaszállítandó dokumentumok gondosan dobozba rakva, jegyzékelve vártak ránk: Gyurka bácsi és felesége szorgos előkészítő munkát végzett. Valóságos kincsesbányája ez a gyűjtemény közelmúltunknak, azon belül is az egyik legérdekesebb fejezetnek: a Nyugatra szakadt magyar evangélikusokénak. Pósfay György és írásai jól ismertek a nyugati magyar evangélikusok és azok előtt, akikhez eljutottak a nyugati evangélikus lapok (Koinonia, Útitárs). Mégis elképzelhető, hogy a negyvenévnyi politikai zárlat, a földrajzi távolság miatt a mai fiatalabb nemzedék tagjai közül sokan nem hallottak a több mint nyolcvanesztendős genfi lelkészről.

Pósfay György a Dunántúlról származik, a család eredeti neve Posch volt. A Pósfay név a családjuk lakhelyéhez közeli Pósfa község nevéből származik. Sopronban járt evangélikus teológiára. A vesztett háború után került ki Svédországba ösztöndíjasként, ahol 1946-tól 1950-ig Uppsala és Lund városában szolgált. A hazai kommunista hatalomátvétel, Ordass püspök jogtalan elítélése miatt Pósfay György és más, külföldön tanuló teológusok – Vajta Vilmos, Leskó Béla, Terray László – Nyugaton maradtak. Ordass püspök megbízása és saját vállalásuk alapján a külföldi magyar evangélikusságot szolgálták, és egyben a hazai egyház külföldi képviselőivé váltak.

Gyurka bácsi ezt követően az észak-amerikai magyarság egyik központjába, Clevelandbe került, ahol 1950 és 1952 között három tartalmas évet töltött az ottani magyar evangélikus gyülekezetben. A hívek nagy része még az első világháború előtt, anyagi szükségtől hajtva gyári munkásként került ki Amerikába. Kezdetben dunántúli, gömöri és más evangélikusok alkották a gyülekezetet. A jórészt falusi hívek a templom körül, egymás mellett építették fel házaikat, és valóságos magyar közösséget alkottak.

Pósfay György életének következő állomása a latin-amerikai evangélikusok szolgálata volt. 1952-től 1971-ig, vagyis tizenkilenc évig Venezuela fővárosában, Caracasban élt. Erre az időszakra esik Gyurka bácsi életének egyik nagy élménye. A caracasi magyarok, értesülve az 1956. októberi forradalomról, jelentős összeget gyűjtöttek össze honfitársaik megsegítésére. A forradalom leverése után az összeg célba juttatása Pósfay Gyurka bácsi feladata lett. A messzi Caracasból Ausztriába utazva gondoskodott róla, hogy az adomány eljusson a rászorult magyar menekültekhez. A támogatásból részesült a hazai egyház is: Pósfay György a hegyeshalmi határátkelőhelyen személyesen adta át Ordass Lajos püspöknek. Pósfay György 1957 elején részt vett a KÉMELM-nek, a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének ausztriai megalakulásán. Útjának egyik érdekessége, hogy kapcsolatba került a lisszaboni protestáns gyülekezettel, ahová a Portugáliában száműzetésben élő Horthy Miklós kormányzó is tartozott. E gyülekezet gondoskodott az 1957 elején elhunyt kormányzó temetéséről is.

A nevezetes ausztriai út is jelezte, hogy az emigrációban Pósfay Györgynek és társainak a feladata nem korlátozódott a gyülekezeti szolgálatra. A magyar evangélikusok összefogása szerte a világban kiterjedt szervezőmunkát és diplomáciai szolgálatot jelentett. Pósfay György jelen volt az 1957. évi minneapolisi evangélikus világgyűlésen. Tanúja lehetett, hogy a magyar delegációt vezető Ordass püspök helytállása világszerte elismerést hozott a magyar evangélikusságnak. Pósfay Gyurka bácsi 1971-től 1986-ig a Lutheránus Világszövetség genfi központjában a szervezet latin-amerikai megbízottja lett. Mivel tudták róla, hogy magyar lelkész, a hazai ügyekben is kikérték a véleményét. E téren végzett szolgálatának egyik legfontosabb része az 1984-ben megrendezett budapesti evangélikus világgyűlés szervezésében való tevékeny részvétele.

Pósfay György 1981-től aktívan bekapcsolódott a genfi és lausanne-i magyar protestáns gyülekezet életébe. Ott azóta is önkéntes társadalmi munkában végez szolgálatot, beteget látogat, istentiszteletet tart. Gyurka bácsi és felesége a genfi magyarok számára külön intézményt jelent. A rájuk jellemző módon mindig a döntő pontokon, de szerényen a háttérben maradva, mindig önzetlenül, címek, rangok nélkül végzik nemzetmegtartó szolgálatukat, ápolva a nyugati és a hazai egyház közti kapcsolatokat.

Gyurka bácsinak és feleségének kívánjunk innen, az óhazából egészséget és további dolgos éveket.

Végül pedig ne feledjük feltenni magunknak a kérdést: vajon eleget tudunk-e a világban szétszóródva élő magyarokról, evangélikusokról, protestánsokról? Vajon egyházunk megtett-e és a jelenben is megtesz-e mindent annak érdekében, hogy megőrizhessék anyanyelvüket? Azért is fontos a Nyugaton élő magyar evangélikusok támogatása, mert az átalakulás nehézségeivel küzdő hazai egyházunk épülhet, erősödhet az általuk a világban szerzett tapasztalatokkal.

Legyen példa Pósfay György a többi nyugati lelkész és gyülekezet számára: amiként ő tette, adják be a levéltárba történeti értékű irataikat, hiszen a nyugati evangélikusság múltja a hazai evangélikus történelem szerves része.

Czenthe Miklós