Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 27 - Ökológia - hittel

e-világ

Ökológia - hittel

A Védegylet és a Nádasdy Alapítvány 2003 óta rendezi meg évente Ökológia és egyház elnevezésű képzéseit. A többnapos ökumenikus rendezvény célja a hitünk és a környezet kapcsolatáról, a teremtéssel szembeni felelősségünk kérdéseiről való együtt gondolkodás.

A képzésen a résztvevők – természeti környezetünknek, a teremtett világnak a védelméhez kapcsolódó hivatalos egyházi dokumentumok és a világszerte zajló erőfeszítések ismertetésén kívül – gyakorlati segítséget is kapnak ahhoz, hogy saját gyermek- és ifjúsági csoportjaikkal olyan programokat valósíthassanak meg, melyek hozzájárulnak a környezeti tudatosság erősítéséhez. A három és fél nap során lehetőség van a sikeresen megvalósult ötletek, játékok, környezeti nevelési programok megismerésére és kipróbálására. Több korábbi résztvevő már mint előadó tér vissza az idei programra, hogy megossza a hallgatósággal a képzésen szerzett tudás alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatait.

Fontos, hogy az egyházak tanítási gyakorlatában nagyobb hangsúlyt kapjanak azon alapelvek, amelyekre a társadalom a környezeti válság megoldásában támaszkodhat. II. János Pál pápa és I. Bartalomeiosz konstantinápolyi pátriárka közös velencei nyilatkozatának (2002) az egyik részlete fejezi ki a legtisztábban a képzés hosszú távú célját: „Azon felismerésből kiindulva, hogy a világot Isten teremtette, megláthatjuk azon objektív erkölcsi rendet, amely a környezethez fűződő erkölcsi viszonyunkat is meg kell, hogy határozza. Erre tekintettel minden kereszténynek és valamennyi hívőnek megkülönböztetett szerepe van az erkölcsi értékek kinyilvánításában és az emberek környezeti tudatosságra való nevelésében, amelyért önmagunk, mások és az egész teremtés előtt felelősek vagyunk.”

Az ember intelligenciája révén különös és megkülönböztetett szereppel bír. Ez a szabadság azonban nem jogosítja fel a világ pusztítására, hanem kötelességeket ró rá élőlénytársainak és az egész ökoszisztémának a megőrzését tekintve. Figyelembe kellene vennie a többi létforma méltóságát is, elismerve, hogy azok az embertől függetlenül is értékek hordozói, és létük által eleve tiszteletre méltók.

Éppen ezért elkerülhetetlen feladat, hogy ráirányítsuk a figyelmet a természeti rendszerek sokféleségének, stabilitásának és szépségének csorbítására irányuló cselekedetek bűnös voltára. El kellene fogadni továbbá, hogy a világ egészére irányuló szeretet és irgalom éppúgy jó, mint az embertársaink iránt tanúsított. Ebből adódóan igyekeznünk kellene gátat szabni mind az embertársainkkal, mind pedig a természettel szembeni erőszaknak.

A környezeti válsághoz vezető fogyasztói magatartás az emberi lélek céltalanságából fakad. Az egyházaknak fontos feladatuk a szellemi és lelki kiteljesedést állítani az emberi lét középpontjába az anyagi javak birtoklásával szemben.

II. János Pál pápa és I. Bartalomeiosz pátriárka szerint „megoldást a gazdaság és a technológia területén csak akkor találhatunk, ha mélységes változás megy végbe szívünkben, amely elvezethet bennünket életformánk megváltoztatásához, valamint fogyasztásunk és termelésünk fenntarthatatlan formáinak átalakításához”.

Az idén (augusztus 3-a és 6-a között) ismét a Nádasdy Akadémián kerül sor a képzésre, melyre a szervezők szeretettel várják a téma iránt érdeklődőket – elsősorban az egyházi gyermek- és ifjúsági csoportok vezetőit. További információt a www.vedegylet.hu és a www.nadasdy.org honlapon találhatnak.

Benkovics Sándor