Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 30 - Kételkedés

Élő víz

Kételkedés

Az Istentől elidegenült ember a korszellem, a divat hatása alá kerül. Ezért elveszti a kapcsolatot az igével, a gyülekezettel. Gondolkodása már nem kötődik a Bibliához. Így kezdi követni a divatot. És így lesz hitetlenné vagy legalábbis kételkedővé.

Ma a kételkedés sokszor erénynek tűnik. Sokan szinte romantikát csinálnak a kételkedésből. Kedvelt példa az Újszövetségben szereplő Tamás, aki a tanítványok bizonyságtétele ellenére sem hitte el, hogy Jézus feltámadt a halálból. – Ma jellemzőek az ilyen mondatok: „Vallásosnak neveltek, de most már kételkedem.”

De a Biblia sehol nem dicséri a kételkedést. Sőt Jakab levelében azt olvassuk, hogy aki kételkedik, az „kétszívű, minden útjában állhatatlan” (1,8; Károli-fordítás) ember, és ezért semmit nem várhat Istentől. Nyilvánvaló, hogy a hittel együtt jár az, hogy alárendelem magam a Bibliának, az igének. Komolyan veszek minden ígéretet, de minden figyelmeztetést, intést is. Világos, hogy a kételkedés mögött valamiképp ott rejtőzik az ember kevélysége. De örök törvény, hogy Isten a kevélyeknek ellene áll… Nagyszerűen fejezi ezt ki régi énekünk, amikor Istenről azt mondja: „Ki kétkedőn kutatja őt, / Annak választ nem ád…” (EÉ 328,2)

Tudjuk, hogy a csiga, ha megérintik, azonnal visszahúzódik a házába. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten sem felel, ha valaki gőgösen, kételkedve olvassa a Bibliát.

A passiótörténetből tudjuk, hogy Pilátus kételkedve mondta Jézusnak: „Micsoda az igazság?” Elismerem, hogy szimpatikus és jól hangzik ez a mondat, de jó lenne, ha ebből se csinálnánk valami követendő példát.

Sokféle példa van a kételkedésre. Sokan szóvá teszik, hogy a Biblia tele van úgynevezett egymásnak ellentmondó igékkel. Például: „Az Istennek beszéde élő és ható…, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4,12) Továbbá Ámós 5,24-ben azt olvassuk: „Hanem folyjon az ítélet, mint a víz…” Másutt viszont: „Ne ítéljetek.”

Hát most melyik igaz? – kérdi a kételkedő. Mindkettőre szükség van. Arra is, hogy legyen ítélet. És arra is, hogy ne ítélgessünk szeretetlenül. Sokféle a gyógyszer, hol erre, hol arra van szükség. Sokféle az ige is. A bűnben élőnek ébresztő, ítélő ige kell. A megrettentnek pedig az, hogy ítélet helyett a kegyelem igéjét hirdessük.

Ne kételkedj: az ige élő és ható, vagyis köze van a reális élethez. Beleszól az élet sötét, bonyolult, kuszált dolgaiba is. Feltárja és leleplezi az embert, a képmutatót, az Istentől menekülőt. A másikat bántó, kihasználó, lenéző embert. A nagyhangút, aki ugyanakkor gyáva, kételkedése is csak egy póz, Isten elől való menekülési kísérlet.

Ne legyünk büszkék arra, hogy kételkedésünk a felvilágosultságunk, „modernségünk” bizonyítéka! Bűnbeesésünk az Édenben is már kételkedéssel kezdődött, amikor a kígyónak hittünk, és megkérdőjeleztük: „Csakugyan azt mondta az Isten…” Jézus szánakozva nézi a kételkedésben vergődőt, és nagy szeretettel tanácsolja: „Ne félj, csak higgy!”

Gáncs Aladár