Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 30 - Béke - mindenáron?

Keresztutak

Béke - mindenáron?

Az "Igaz Anya" látogatása

„…ebben az évben ünnepeltük férjem, Sun Myung Moon tiszteletes nyolcvanhetedik születésnapját… Szeretném kihasználni az alkalmat, amelyet ez a figyelemre méltó rendezvény kínál, hogy az Egyetemes Béke Szövetségének társalapítójaként közvetítsem önöknek a menny igazságának lényegét, amelyet férjemmel együtt egész életünkön át tanítottunk.” E szavakkal fordult július 5-én a Royal Corinthia Hotel nagytermét nagyjából megtöltő hallgatóságához Hak Ja Han Moon. De kik is ők, az Egyesítő Egyház, ismertebb nevén Moon-szekta alapítói?

Jan Myung (Csillogó Sárkány, a napot és a holdat később kapcsolta a nevéhez) Észak-Koreában született, eredetileg konfuciánus, majd presbiteriánus (református) családban. 1936-ban állítólag maga Jézus jelent meg neki, és azt a feladatot adta, hogy a mennyek országát teremtse meg a földön. Japánban mérnöki tanulmányokat végzett, majd visszatért, és karizmatikus közösségek tagja lett. A presbiteriánusok 1948-ban kizárták. Még ugyanebben az évben börtönbe kerül (a szakirodalom szerint házasságtörésért, illetve bigámiáért), majd a koreai háború idején kiszabadul, és délre megy. 1954-ben alapítja meg „a Szentlélek közösségét a világ egyesítésére”. 1960-ban köt házasságot az akkor tizenhét éves diáklánnyal, Hak Ja Hannal, aki a negyedik felesége. Ő „az új Éva”, akivel megalapítják „az emberiség új, bűntelen családját”. Esküvőjüket Jel 19,7 alapján „a Bárány menyegzőjének” nyilvánították. Házasságukból tizennégy gyermek született, egyikük 1984-ben autóbalesetben meghalt.

Tanításuk szerint Jézusnak meg kellett volna házasodnia és így megalapítania az emberiség új, bűntelen családját. Mivel azonban keresztre feszítették, nem tudta küldetését befejezni. Ez a feladat a Moon házaspárra, „az új Ádámra és Évára” maradt. Ezen dolgoznak a tömeges esküvőknek ismert (valójában áldásnak nevezett) szertartásokkal, jó ideje tévén keresztül is. Arra törekszenek, hogy lehetőleg különböző népekhez tartozókat hozzanak össze. Földesi Tamás, az ELTE jogászprofesszora, a Moon által alapított „Vallásközi és Nemzetközi Egyesület a Világ Békéjéért” alelnöke elmondta, hogy összesen hetvenmillió párról van szó, akik között az átlagnál sokkal kevesebb a válás. – Az így született gyermekeket Moonék úgy tekintik, mint a saját igaz, bűntelen leszármazottaikat.

Moon és felesége már többször járt Magyarországon. A mostani látogatás alapja, hogy 2005. szeptember 12-én megalapították az Egyetemes Béke Szövetségét, és összesen százhúsz országot keresnek fel. Száznyolcvan országban vannak úgynevezett „békenagyköveteik”, köztük szép számmal befolyásos emberek. Grandiózus tervük a világbéke felé vezető út fontos állomásaként egy alagút és híd építése Ázsia és Amerika között a Bering-szoroson keresztül. Az iraki háborúra kiadott kétszázmilliárd dollár szerintük elég is lenne rá.

Moon asszony előadásának végén elmondta: „Moon tiszteletes megszerezte a menny pecsétjét, és azért jött el, hogy az emberiség Igaz Szülője és a béke királya legyen.” Annál érdekesebb, hogy újra meg újra olvashatunk különböző üzleti vállalkozásokban való részvételéről, vállalatbirodalmáról. Így például meghatározó a szerepe a ginszenggyökériparban, de a fegyvergyártásban és -kereskedelemben való részvételét is állandóan említi a szakirodalom. 1984–85-ben adócsalásért több mint egy évig börtönben volt.

Az alkalmon az apát az 1970-ben született Kook Jin Moon képviselte, felolvasván üzenetét. Eszerint „Moon tiszteletes győzelmet aratott az emberiség megváltásáért eljövő horizontális Igaz Szülő szerepében… Isten királyságának koronázási szertartásával felszabadítottam és felmentettem Istent, a vertikális Igaz Szülőt”, aki egészen az ő fellépéséig bánatos volt, hogy az emberiség a sátán uralma alá került.

Legegyszerűbb lenne az egészet egy mozgalmas, zaklatott életű férfi beteges nagyzási mániájának tekinteni, amely ifjú feleségére is átragadt. Ennél azonban végtelenül súlyosabb dologról van szó. Az Ökumenikus Tanulmányi Füzetek 9. száma így fogalmazza meg: „…itt a Szentírással való igen súlyos visszaéléssel van dolgunk. Moonnak a Messiással és feleségének a Szentlélekkel való azonosítása pedig nyílt istenkáromlás. A tetszetősnek mutatkozó dolgokban pedig éppen ebben a tetszetősségben van a veszély, mert azokat súlyos károkat okozó tévedésekkel kapcsolja össze.” Több mint ezer szervezet van, amely a szektához kapcsolódik. Indokolt tehát a lehető legnagyobb óvatosság, különösen is az ifjúság részéről.

Dr. Szentpétery Péter