Cantate

Ismerjük meg énekeinket! 5.

Folytatjuk énekeskönyvünk fontos énekcsoportjainak a bemutatását. Ezen a héten az ellenreformáció korának német koráljait bemutató cikk második részét olvashatják. (E. Zs.)

Egyházzenénk Isten kegyelméből még az ellenreformáció küzdelmes éveiben is virágzott. Énekkincsünk azonban nemcsak a lutheránus zeneszerzők darabjai, hanem a világi zene által is gazdagodott.

Hans Leo Hassler (1564–1612) 1601-ben komponálta azt a keserédes szerelmes melódiát, amely rövidesen olyan népszerűségre tett szert, hogy több egyházi szöveg is íródott rá. Mindnek a népszerűségét felülmúlta azonban Paul Gerhardt passiós szövege, az „Ó, Krisztusfő, sok sebbel…” kezdetű (EÉ 200). Gerhardt a szöveghez Arnulf von Löwen (1200–1250) Salve caput cruentatum című, a vérző Krisztus-főhöz szóló himnuszát fordította le és használta fel. Johann Sebastian Bach a Karácsonyi oratórium első kantátájában a „Mint fogadjalak téged…” kezdetű adventi szöveggel (EÉ 141) kötötte össze a dallamot, hogy szemléltesse: jászol és kereszt egymás mellett állnak.

A weimari kántor, zeneszerző Melchior Vulpius (1570 körül – 1615) nyolc dallamából énekeskönyvünkben csak kettő található: a Fil 1,21-en alapuló Az élet nékem Krisztus (EÉ 504) és a húsvéti Dicsőség néked, Istenünk! (EÉ 216) Az énekeskönyvhöz most készülő kiegészítő kötet, a Gyülekezeti liturgikus könyv Vulpius csodaszép reggeli és esti énekét is megismerteti majd velünk. Az Evangélikus énekeskönyv 216. énekén az Itáliából származó táncos-zenés műfaj, a balletto stílusjegyeit ismerhetjük fel (leginkább a „fa-la-la” refrénekre emlékeztető hallelujasorokban). Énekeskönyvünk egy eredeti ballettodallamot is tartalmaz, az A lieta vitát, Giacomo Gastoldi táncdalát, mely magyarul így kezdődik: Öröm van nálad (EÉ 364).

Az istentiszteleti kóruszene szempontjából rendkívüli jelentőségű életművet hagyott hátra a wolfenbütteli orgonista, udvari karmester, orgonaépítő és zeneszerző: Michael Praetorius (1571–1621). Közel ezerhétszáz egyházi kórusművet komponált az istentisztelet dallamaira és korálokra; még az „Ámen” dallamára is készített néhány ütemes letéteket. Praetoriustól származik egy reggeli dallamunk: Dicsérlek, Uram, tégedet (EÉ 94), valamint az ő átdolgozása és kórusfeldolgozása révén vált ismertté a középkori karácsonyi kanció: Omnis mundus jucundetur – Örömdalok hangozzanak (EÉ 153).

„König und Königin unter den evangelischen Kirchenliedern” (király és királynő az evangélikus énekek között) – így emlegetik Philipp Nicolai (1556–1608) két énekét: Harsány szó kiált az éjbe (EÉ 493); Szép fényes Hajnalcsillagom (EÉ 361). A lelkész 1597 és 1598 között élte át gyülekezetében a pestis szörnyű tombolását, naponta húsz-harminc gyülekezeti tagot kellett eltemetnie. E nehéz és tragikus időszak hatására vigasztaló könyvet írt; a két ének ennek a függelékében szerepelt.

A tíz szűz példázatán kívül (Mt 25,1–13) ószövetségi utalásokat is rejt 493. énekünk. Az őrállókról például az utolsó időkről jövendölő Ézs 52,8-ban olvashatunk: „Halld, őrállóid hangosan kiáltanak…, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az Úr a Sionra.” A Vőlegény dicsőséges érkezését Ézs 60,1 alapján Nicolai így írta le: „Jön az Úr, sugártól fényes…, a csillaga tündökletes.” Ez a csillag a Jel 22,16-ból ismert Krisztus-szimbólum, melyre a Hajnalcsillag-ének is épít.

A 361. ének eredeti címe ez volt: „A hívő lélek menyasszony-éneke Jézus Krisztusról, az ő mennyei vőlegényéről: Dávid próféta 45. zsoltárára”. Nicolai a menyegzői zsoltár vőlegény- és menyasszony-szimbolikáját Jel 21,2 alapján Krisztussal és az egyházzal azonosítja. A lelkész nemcsak Krisztus eljövetelének ígéretével akart biztatást adni, hanem az úrvacsorai közösség megtartó erejének hangsúlyozásával is. Ez utóbbinak a szimbólumát pedig különös módon rejtette el az énekben: a különböző hosszúságú sorok grafikus képe egy kehely formáját adja ki.

Énekeskönyvünk ellenreformáció korabeli dallamai a mai napig a gyülekezetek legkedvesebb énekei közé tartoznak. Tartalmi gazdagságukon és dallami szépségükön keresztül ma is a lelki épülést szolgálják.

Fekete Anikó