Kultúrkörök

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Hazanéző irodalmi és folklórtábort Korondon. A Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központból az idén négy diák utazhatott el erre a különleges alkalomra: Miklós Ildikó, Nyári Barbara, Széles Dorottya és e sorok írója. Kísérőjük Jánosa Attila evangélikus lelkész, rajz szakos tanár és Jánosa Attiláné ének és népművelés szakos tanárnő volt.

A tábor résztvevői közvetlen kapcsolatban lehettek a helyiekkel és művészetükkel, sőt egy fazekasműhelyben ki is próbálhatták a korongozást. Megfigyelhették, hogyan nőnek Tófalvi Pongrác fazekasmester keze alatt bokályok, vázák, tányérok, csuprok egy marék agyagból. Az alkotó ember hasonlít az alkotó Istenhez, aki a földből embert teremtett. A mester lánya mosolyogva, biztos kézzel karcolt az edényekre pipacsot, pávát, tulipánt, hátrapillantó szarvast, finoman hajló levelet. Élő, beszélő művészet ez, amelyben minden motívum jelent valamit, elmond egy legendát. Egy kis rész őseink életéből, amely összekapcsolódik a miénkkel.

Érdekes munka Máté Károly taplászmesteré is. Szamócaéréskor beveszi magát a hegyekbe, nagy bükkösökben jár, s keresi azt a különleges fajtájú taplógombát, amelyet képes kinyújtani. Ebből aztán sapkát, terítőt, táskát, sőt nyakkendőt készít. A kinyújtott taplónak magában is százféle haszna van. Elállítja a vérzést, füstje elűzi a szúnyogokat, ezenkívül használható a halászatban is; tüzet lehet vele gyújtani, szemüvegtörlésre is jó – és még sorolhatnám a végtelenségig.

A táborozók ellátogattak Kibédre is Bartók Bélára emlékezve, akit egy fiatal cselédlánynak, a kibédi Dósa Lidinek a dala indított el gyűjtőútján. Itt találkoztak Ráduly János költővel, néprajzkutatóval is, aki népdalokat, balladákat, népmeséket jegyez fel.

A résztvevők maguk is gyűjthettek népdalt Korondon. Mint elmondták, jó volt beszélgetni a szép öregekkel, közel lenni hozzájuk, hallgatni nyugodt hangjukat. Idős emberek, asszonyok ültek egymás mellett; nevettek, néha sírtak, biztatták egymást a dalolásra. Valaki ifjúkori költeményét szavalta el, valaki régi eseményekről beszélt. Az egyik öregember pedig huncutul mosolyogva elmondott egy mesét. Végül tizenhárom, eddig valószínűleg teljesen ismeretlen népdalt sikerült magnószalagra rögzíteniük a táborozóknak.

És az a táncest… Tangóharmonika, bőgő, brácsa és hegedű zenéjére ropta idős és fiatal. Lőrincz Lajos, egy nyolcvan év körüli bácsi tanította a csárdást. A krónikás is tanúsíthatja, hogy hihetetlen, korát meghazudtoló energia áradt belőle, vidám volt és erős. Néha nyakon ragadta a nagybőgőt; ilyenkor még vígabban áradt a muzsika. Tőle is tanultak egy korondi népdalt a tábor résztvevői.

A fiatalok nemcsak a néprajz világába, de a helyi irodalmi életbe is bepillanthattak Korondon. A tábor szervezője Ambrus Lajos költő – egyben a Hazanéző című folyóirat főszerkesztője és a korondi Firtos Művelődési Egylet elnöke – volt. A bográcsos főzőverseny közben a táborozók megismerhették Majla Sándor költőt is; vezénylete alatt tábori lap készül Szederinda címmel.

Különös érzés Erdélybe utazni magyarországi magyarként. Olyan, mintha egy új világot fedezne föl az ember; mintha rálelne az Ezeregyéjszaka kincsesbarlangjára. Megváltoztat. Másképp látja a világot az, aki járt a hegyek között, az ottani emberek között. Az élmény a lelkünkbe vésődik, és míg élünk, magunkon hordjuk a nyomát.

Jánosa Eszter