Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 33 - A semmi hálójába gabalyodott ember

Kultúrkörök

A semmi hálójába gabalyodott ember

Háló Gyula baptista lelkipásztornak, a Békehírnök című hetilap főszerkesztőjének idén tavasszal jelent meg Arcod fényében című, istenes vereseket tartalmazó kötete. Dér András, az ökumenikus filmszemle alkotói díjával 1999-ben kitüntetett rendező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa szubjektív stílusban osztotta meg gondolatait hetilapunk olvasóival.

Kézen fog, sőt átölel, beléd karol, és úgy gyalogol, sétál, repül velünk a láthatatlan világ felé. Vergilius és Odüsszeusz – a kalauz és a bolyongó egy személyben. A csoda triviális misztériuma. A bűnét vermelő ember kishitűsége, amint bűnei pincéje fölött ül – Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj –, de mégis terített asztalunkhoz ül.

Elveszett bárányok vagyunk mind, kóborlunk biztató hangra várva; hamis kolompok süketítenek.

Háló Gyula korholó, megértő szavai áthatolnak Bábel burkán, a közös nyelv, a hit összetartó, közösségi élményét nyújtva. A szeretet betölti az űrt, leolvasztja a kétség jeges falát, megújítja fásult érzékszerveinket. Költészete a keresztény líra nemes hagyományait ötvözi az újkori narratívákkal.

Igazi befogadókká válunk verseit olvasva. Szó-lánchídja egybekapcsol, felfrissíti alvadó véráramunkat, és a természet–Isten–ember szeretetmisztériumába híva enyhíti fájdalmunkat.

Szeretem szerény méretét – elfér a zakó belső zsebében, a szív fölött…

Akinek semmije sincs, azé Isten.

A birtoklás kötete. Kézikönyv a mennyei tőzsde brókereinek. A földi keresztárfolyamok megértése és égi valutára váltásának trükkjei.

Kikötve vagy végtelen.

A kötet tagolását szolgáló fejezetcímek egy-egy versben elrejtve bukkannak fel újra, átrendezve erőlködő értelmünk emberi logikára építő gondolatsorát.

Pillantástalan tekintettel várakozni tükreid előtt.

Összemontírozva e címeket kelet-európai haikukat kapunk ajándékba.

Köztünk barangolsz – ülj karácsony ablakába.

Zokogó áhítatban rácsorog jókedved a képekre.

A lelket felszabadító zsírégető program airrobic receptúrája a belső várkastély titkos konditermében csak kezdőknek és halandóknak, kik elszántan bíznak az örök lélek ifjúságában.

Lelkiismeret-ránctalanító alternatív költészet.

A vigasz izmos markában lazító maszszázsszolgáltatás, fizetség: fájdalomig hevülő gyönyör.

Dér András