Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 33 - Krisztus megérintése

Kultúrkörök

Krisztus megérintése

Újabb vallásos témájú szlovák opera született

A szlovák zeneszerző, Vízoslav Kubicka 2002 és 2005 között három vallásos témájú operát alkotott. Jelenleg Krisztus megérintése címmel negyedik „egyházi operáján” dolgozik. A mű librettójának a társszerzője e sorok írója, a teológiai konzultáns pedig Boris Misina evangélikus lelkész.

Hangverseny- és zenekari változatban 2006 áprilisában készült el Kubicka első vallásos témájú operája Lukács evangéliuma címmel, amelyet Marián Vach művészeti vezetésével tanított be a besztercebányai Állami Operaház számára. A Lukács evangéliumát és Megújhodás című művét hangverseny keretén belül adták elő szólóénekesek, vegyes kórus és instrumentális együttes közreműködésével. A harmadik operát Martin Luther címmel 2005 májusában színpadra alkalmazva mutatták be a fiatal Adrián Kokos vezényletével és az Anima Cantanda együttes közreműködésével. Az opera szövegkönyvét Slavomíra Ocenásová-Strbová írta; a projekt menedzsere e sorok szerzője. A nagy sikerű alkotást eddig elsősorban templomokban adták elő; a tizenötödik előadásig, amely júniusban volt, tizenkétezer-ötszáz néző látta.

Vízoslav Kubicka százhetven zenemű szerzője. Rendszeresen együttműködik a színházakkal és a televízióval. Mostanáig több mint hatszáz színpadi jelenetre írt zenét. A kassai Állami Filharmónia 2005 novemberében mutatta be Requiem című, egy szólóra, vegyes kórusra és szimfonikus zenekarra komponált zenei művét, amelyet Peter Feranec neves szlovák karnagy vezényelt.

A Krisztus megérintése című opera a Szentírásból indul ki. Krisztusról szól, aki megérintette és ma is megérinti az embert. Krisztus lelki és fizikai jelenléte meggyógyítja, megtisztítja, lelkileg felpezsdíti az embert, és megbékélteti őt Istennel. Krisztus azt a szeretetet tolmácsolja, melyet Istentől kapnak az Úr gyermekei.

Az opera úgy jeleníti meg Krisztust, a Megváltót mint barátot, a szeretetre méltó Istent pedig mint aki állandóan megérinti az ember szívét és lelkét. A mű korhű képet ad Máriáról, Jézus tanítványairól, illetve a nép főalakjairól, akiken keresztül bemutatja az ember hitért folytatott harcát. Megelevenednek Krisztus legközelebbi követői, de az egyszerű emberek is, akik találkoznak vele.

Hisszük, hogy ez az új szlovák opera – amelynek angol nyelvű változata is lesz – lelki feltöltődést és rendkívüli művészeti élményt ad a ma nézőjének. A Krisztus megérintése premierjét jövő év májusára tervezik.

Eva Bachletová