Kultúrkörök

Segesvár közel van! A megfáradt utazónak csak egy rövid sétát kell tennie a kontinens legrégibb földalatti vasútjától a székesfőváros Városligetébe. Itt áll ugyanis az ódon segesvári Óratorony mása, az Apostolok tornya, illetve a Csonkatorony, az erdélyi város Ónművesek tornyának a kópiája. Ne féljünk leírni: a Trianon utáni magyarság köszönettel tartozik a neves műépítésznek, Alpár Ignácnak, hogy profetikus módon megalkotta a történelmi Magyarország legszebb építészeti emlékeinek múzeumát, a Liget árnyas fái közé ékelt Vajdahunyad várát. Ezen épületegyüttes központi elemei tehát Erdély talán legszebb városából, Segesvárról származnak. Abból a városból, melynek Vártemplomában pontosan ötszáz esztendeje erősítették meg a Tündérkert három államalkotó nemzetének, a magyar, a székely és a szász népcsoportnak a több évszázados szövetségét. Abból a városból, amelynek határában a lánglelkű költő, Petőfi Sándor életét adta a magyar hazáért, és amely település évszázadokon át az evangélikus hit egyik magyarországi fellegvára volt.

A jelenleg keleti szomszédunk Maros megyéjéhez tartozó Segesvár (németül Schässburg, románul Sighisoara) és környéke a bronzkor óta lakott terület. A honfoglalást követően a székelyek fennhatósága alá került. Várát az 1146-ban II. Géza királyunk által a később Királyföldnek nevezett területen letelepített Rajna- és Mosel-vidéki németek és vallonok alapították 1191-ben. A település első írásos említése („Castrum Sex”) 1280-ból származik. 1337-től a német autonóm terület, a Szász Univerzitás egyik székének a központja, majd 1367-ben szabad királyi város lett. Segesvár 14. századi gazdasági és kulturális felvirágzását a céhekbe tömörült kézművesek alapozták meg. Az ő hozzájárulásuknak volt köszönhető a város kiépülése is Károly Róbert uralkodásától kezdődően.

1506-ban itt erősítették meg az erdélyi rendek a három nemzet – a magyar, a székely és a szász nép – unióját. Erdélynek a politikai életben betöltött fontos szerepét jelzi, hogy itt választották fejedelemnek I. Rákóczi Györgyöt és Kemény Jánost. 1849-ben a város melletti csatatéren halt hősi halált a költőóriás Petőfi Sándor. Segesvár a szászok önkormányzatiságának 1867-ben történt megszüntetésétől kezdve a trianoni tragédiáig az ott futó Nagy-Küküllőről elnevezett vármegye székhelye volt; 1920-tól Románia része.

Legfőbb nevezetessége és szimbóluma az óváros kapuját jelentő, 14. században épült ódon Óratorony, mely 1556-ig a városi tanács székhelyeként működött. Itt volt továbbá a város kincstára, levéltára és lőszerraktára. Ma is látható formáját az 1500-as években nyerte el, órája és órajátéka a 17. században készült; tetőzetét 1894-ben fedték be színes majolikacsempékkel. A helyi mesteremberek céhei által épített tizennégy toronyból és öt tüzérségi bástyából napjainkban már csak kilenc áll: az Óratorony mellett a Tímárok, az Ónművesek, a Kötélverők, a Mészárosok, a Szűcsök, a Szabók, a Csizmadiák és a Kovácsok tornya.

A Szűz Mária-kolostortemplomot a domonkosok emelték 1482 és 1515 között egy korábbi, 1298-ban épült dominikánus templom helyén. 1566-ban került evangélikus kézbe, mai formáját 1677–78-ban, átépítésekor kapta. Fő látnivalója a Hunyadi János korából származó bronz keresztelőmedence, a templom keletiszőnyeg-gyűjteménye és páratlan hangzású orgonája.

Az erdélyi gótikus építészet remeke, a lutheránus Vártemplom (a „hegyi templom”) egy 1350-ben emelt román kori kápolna alapjaira épült; 1429 és 1488 között jelentős átalakítást végeztek rajta. Újabb kori felújításai 1838-ban, majd 1997-től német alapítványi segítséggel zajlottak. A városfalon kívül is található egy evangélikus templom, a Leprások temploma. A 15. századi, késő gótikus stílusú templom külső falán ma is látható szószékről prédikáltak a leprás betegeknek.

Az egykori megyeháza neoreneszánsz épületét 1886 és 1888 között emelték – az itt található parkban áll Petőfi mellszobra. Segesvár egyben a román nemzeti mítoszok egyik fontos forrása. Az ide tervezett Drakula-park ötletét nemzetközi tiltakozásra ugyan elvetették, de a városba érkező turisták láthatják a vérszomjas havasalföldi fejedelem apjának állítólagos ott-tartózkodását jelző emléktáblát az Óratorony előtti tér egyik központi épületén, valamint az olcsó rémregényekkel – és tegyük hozzá, kiváló román országpropagandával – egyetlen világszerte is ismert „erdélyi” figurává avatott Vlad Tepes egész alakos szobrát.

A több száz éven át etnikailag és kulturálisan egységes Segesvár nemzetiségi átrendeződése a trianoni tragédiát követően kezdődött meg. A német dominanciájú város a második világháború időszakában már román többségű volt; a Ceausescu-időszakban a tízszeresére növekvő új államalkotó népesség mellett a szász elem minimálisra csökkent.

A napjainkban – az utolsó, 2002-es romániai népszámlálás adatai szerint – harminckétezer fős települést hetvenhat százalékában románok lakják. A németek aránya alig két százalék, ellenben a magyar közösség viszonylag nagy számú, közel hatezer fős.

Felekezeti szempontból is hasonló folyamatok játszódtak le. Míg az erdélyi reformáció időszakában, a 16. században a teljes népesség lutheránus hitre tért, és a 19. század közepén is hatvan, az első világháború előtti utolsó népszámláláskor pedig még mindig negyvenöt százaléknyi volt a német és magyar evangélikusok összesített aránya, addig napjainkra 2,3 százalékra, alig 571 főre csappant a segesvári zsinat-presbiteri evangélikus-lutheránus és ágostai evangélikus hívek száma.

Rezsabek Nándor