Napról napra

Te voltál az, akinek én szolgáltam vétkeid miatt, te voltál az, akiért fáradoztam bűneid miatt. Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Ézs 43,24b–25 (Jn 13,35; Mt 25,14–30; Fil 3,7–11/12–14/; Zsolt 42) Isten lényének csodáját hozza elénk ez az ige. Isten szolgál nekünk, bűnös embereknek, mert tudja, hogy nélküle elvesznénk, örök kárhozat lenne a részünk. Szolgál ma is, amikor házába hívogat, és azon fáradozik, hogy eljussunk az úrvacsorai oltárhoz, hogy lábunk induljon, gőgösségünk megtörjön, és öröm legyen ott térdelni előtte, tudva azt, hogy bűneinkre többé nem emlékezik.

Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Zsolt 23,5 (Jn 1,16; 1Kir 3,16–28; Jn 9,24–34) Sokunk kedves zsoltára A jó pásztor zsoltár, amely megmutatja, hogyan gondoskodik az Úr az övéiről. Milyen szép képet tár elénk ez a sora is: „Asztalt terítesz nekem…” Vajon eszünkbe jut-e az, hogy milyen komoly áldozat van e mögött a szeretet mögött? Ezért nem vehetem természetesnek az ő gondviselését, hanem naponta hálát kell adnom érte!

Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok. Zsolt 119,165 (1Jn 2,3; Ez 3,16–21; Jn 9,35–41) Mai világunkban igen furcsán hangzik, hogy annak van békessége, aki megtartja Isten törvényét, aki nem felrúgni akarja a jó rendet, hanem betartani. Isten törvénye jó, olyan, mint a védőkorlát. Szeretne megmenteni a bűn mélységébe való zuhanástól. Adjunk hálát Istennek, amiért elénk adta az élet útját, és Krisztusért, hogy általa járni is tudunk rajta!

Jézus Krisztus mondja: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Jn 14,1 (Ézs 7,4; Mt 19,/4–7/8–12/13–15/; Jn 10,1–10) Aki komolyan veszi Krisztus szavát, annak hatalmas belső békessége és nyugalma lehet. Vajon tudunk-e így élni? Vajon nem csak tudjuk és csak szépnek tartjuk ezt az igét? Komolyan kellene venni Jézust és az ő szavát, mert ő komolyan vesz minket. Ahogyan komolyan vette küldetését, és életét adta azért, hogy nekünk életünk, üdvösségünk lehessen.

Aki Istenben marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt. 1Jn 3,6 (Jóel 3,5; Ef 5,15–20; Jn 10,11–21) Megdöbbentő valóságot tár elénk János apostol: aki vétkezik, az még nem ismeri Istent! Mi viszont milyen sokszor érezzük azt, hogy ismerjük Istent… Több alázattal kellene nap mint nap leborulnunk előtte, mert a „térdeinken” ismernénk meg őt igazán, és látnánk nemcsak nagynak, de kegyelmesnek is, aki önmagát adta Krisztusban, hogy többé ne vétkezzünk.

Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mt 6,20 (Ézs 61,8a; Jn 19,9–16a; Jn 10,22–30) Kincsgyűjtés… Lehet, hogy most úgy érezzük, hogy mi nem gyűjtünk kincseket. Nincsenek különleges aranytárgyaink, festményeink, szobraink. Mégis egy-egy takarítás során nem azt látjuk-e, hogy mennyi tárgyhoz, apró dologhoz ragaszkodunk? És ez nem baj, hiszen olyasvalakitől kaptuk, aki fontos nekünk. De el tudnánk-e engedni ezeket a tárgyakat, a hozzá fűződő emlékeket, ha Isten ezt kérné tőlünk? Nem tölti-e be jobban az életünket e sok apró tárgy, mint maga a fenséges Isten?

Embert és állatot megtartasz, Uram. Zsolt 36,7 (Róm 8,21; Lk 12,42–48; Jn 10,31–42) Jónás próféta prédikálására megtért Ninive. Az ember – állataival együtt – jelét adta Isten előtti meghajlásának. Isten megtartotta és megmentette őket a pusztulástól. Isten kétféleképpen tud és akar megtartani: testi és lelki téren. Fontoljuk ezt meg, és adjunk ezért hálát neki!

Tamásy Tamásné