Cantate

Ismerjük meg énekeinket! 6.

Mostani számunkban is folytatjuk énekeskönyvünk fontos énekcsoportjainak a bemutatását: a harmincéves háború korának német koráljaival ismerkedünk meg. A cikk első részét most, második részét két hét múlva olvashatják.

A harmincéves háborúnak (1618–48) Európa-szerte erős gazdasági, társadalmi gyökerei, illetve hatásai voltak, s a kor szelleméből fakadóan vallásháborúvá lett. A fekete köntösű, csontarcú „kaszás”, akinek nyomában pusztulás, ínség és halál, a pestis járt, tizedelte az amúgy is megfogyatkozott lakosságot. Így lettek e kor énekei kiáltások a háború, a szenvedés, az embertelenség ellen egy jobb, tisztább, igazabb, békés jövőért.

Énekeskönyvünk legelső dicsérete a Jer, dicsérjük Istent (EÉ 40). Szövege Martin Rinckarttól származik, aki pályája kezdetén kántorként szolgált, s csak ezután nyílt meg számára igazi munkaterülete, a gyülekezeti lelkészség. Abban a században a kántorok és a teológusok képzése szinte azonos volt, ezért a kántorok lelkészi állást is tudtak vállalni, és fordítva. Rinckart és családja hívő keresztény életet élt; együtt énekeltek, imádkoztak, s a családfő versbe szedte az ilyenkor megfogalmazódó gondolatait, érzéseit – így született meg ez az éneke is. Szövegének alapja Sirák könyvének 50. fejezete: „Most hát áldjátok a mindenség Urát! Nagy dolgokat művel, aki megáldotta életünket anyánknak méhétől, és irgalmassága szerint bánik velünk. Ajándékozzon meg vidám szívvel minket, adjon békességet napjainkban, egész Izraelnek örök időkön át. Maradjon mellettünk hűen szeretete, és szabadítson meg minket napjainkban.” Ezt szedte versbe, a végére pedig egy Szentháromságot dicsőítő strófát illesztett. „Békeének” lett, mert a háború lezárását jelentő vesztfáliai békekötés ünnepélyes kihirdetésekor, 1649 újévének napján hangzott fel először templomban istentiszteleten.

Az Immár lefekszem békével kezdetű esti énekünk (EÉ 111) a megbocsátásért, oltalomért, új erőért való imádság. Bár a háború viszontagságai között született, küzdelmes életünk mindennapjaiban ma is aktualitással bír. Dallamát középkori himnusz alapján Luther Márton komponálta, szövegét Johann Heermann írta, aki Luther és Paul Gerhardt mellett egyházunk egyik legjelentősebb szövegköltője. Ő a szerzője két kedvelt böjti énekünknek is: Jézus, sebeidnek mélye (EÉ 197) és Ó, drága Jézus (EÉ 198).

Johann Rist szövegével és Johann Schop dallamával található meg énekeskönyvünkben a Jertek boldog énekszóval (EÉ 112) az esti énekek között. Ez a dallam Johann Sebastian Bach Máté-passiójában is felcsendül a kórus ajkán, miután Péter megtagadja Jézust.

Az egyházi esztendő énekei közül az adventi Áldott az egek Ura (EÉ 142) szövege Heinrich Heldtől származik, dallama – hasonlóan első esti énekünkhöz – Luther gregorián himnusz ihlette kompozíciója. A bibliai motívumok után a negyedik strófától egyéni vallásos lírára vált át. A vízkereszti Kelj fel, öltözz fénybe (EÉ 186) korálunk szövege a korábban már említett Johann Rist műve. Utolsó strófájában hitért könyörög, hogy amikor el kell távozni e földi világból, ezáltal nyerhessünk örök életet.

Böjti hálaadó énekünk, a Jézus, élte életemnek (EÉ 201) Krisztus értünk való szenvedésének a kifejezése. Ernst Christoph Homburg, a maga korában ünnepelt költő János evangéliumából merített: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (1,4) Johann Olearius a Szentháromság dicséretére írta Az Urat áldom én (EÉ 250) kezdetű énekét. A költő nagynevű teológus és himnológus család szülötte. Pályája szépen ívelt felfelé, s minden oka megvolt, hogy így énekeljen az Úrról: „Már kisded koromtól / Ápolt, oltalmazott; / Áldása számtalan, / mellyel elhalmozott.”

Édesapám 1995-ben a következő sorokat írta énekeskönyvembe útravalóul: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.” (Péld 16,3) Bizonyára a 17. század küzdelmes évtizedeiben élő emberek számára is sokat jelenhetett e mondat, és erőt adhatott tovább folytatni a háború, a szenvedés és az embertelenség elleni küzdelmet.

Abaffy Nóra