Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 34 - Ima az iszlám világért

Keresztutak

Ima az iszlám világért

A Deutsche Evangelische Allianz ebben az évben is meghirdeti „Harminc nap ima az iszlám világért” elnevezésű akcióját. A fohász szeptember 24-én kezdődik, és október 23-án ér véget, azaz párhuzamosan zajlik majd az iszlám böjti hónappal, a ramadánnal.

Egy sajtóközlemény szerint a kezdeményezést azzal a céllal hirdetik meg, hogy a hívőket ily módon bátorítsák: foglalkozzanak az iszlám országok és az ott élő keresztények jelenlegi helyzetével, valamint magával az iszlám hittel. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ki-ki megpróbál kapcsolatot kialakítani iszlám polgártársaival.

Glaube und Heimat