Kultúrkörök

Minden évben van egy hét, amikor kétféle ember létezik: a szigetlakó és a többi. Az 1993-ban indult Diáksziget mára egy olyan multikulturális fesztivállá nőtte ki magát, ahol nemcsak alternatív zenekarok hallhatók, hanem szó szerint minden megtalálható – a csokiban birkózástól kezdve a komolyzenéig.

Akinek tömegiszonya van, el se induljon. Ember ember hátán, minden irányból jönnek, és általában barátságosak. Nevetnek, ugrálnak, őrjöngenek, kinek hogy esik jól. Ez az egy hét sokaknak arra szolgál, hogy kitombolják magukat, szabaduljanak a hétköznapok gúzsából. Ők azok, akik éjfél körül egy pohár sörrel a kezükben bukdácsolnak a sötétben, és megbotolva szerencsés esetben csak az említett italt öntik rád.

Nézem az arcokat. Ilyen az, amikor a mentálhigiénés biztosíték kikapcsol. Elernyedt homlokráncok, feszülőben lévő nevetőizmok. A legkülönfélébb szociális és kulturális állapotú egyedek teljes egyetértésben jól érzik magukat. Persze azt azért nem állítanám, hogy ugyanazok a kezek csápolnak Palya Beának vagy a Ghymesnek, mint a Hammerworld színpad metálsrácainak, de mindenki megtalálja a gusztusának megfelelő programot.

A civil sátraknál kezdtem, mert kora délután még leginkább ott van élet. Menet közben bekukkantottam a házasságkötő sátorba is, ahol bárkit bárkivel összeadnak. Azt hiszem, hogy a szigetes anyakönyvvezetőnek a szeme se rebbenne, ha valaki Szabó Magda Abigéljének mintájára egy tantermi leltárlistának szeretne örök hűséget esküdni. A fogadalom különben is csak a Sziget időtartamára szól, és legfeljebb azt jelenti, hogy társammal örömmel megosztom mindennemű alkoholkészletemet, illetve kutyámat, macskámat.

A civil sátrak között tehát van minden, mi szem-szájnak ingere. Emitt szakállas rabbi ad tanácsot, amott mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok segítenek a rászorulóknak. Van ingyenes HIV-szűrés, vércukorszintmérés, fogászati vizsgálat, amelyeknek az eredményeiből majd messzemenő következtetéseket levonó tanulmányokat írnak. Amott krisnások éneklik véget nem érő mantráikat. Rájuk is hathat a Sziget hangulata, mert éjszaka már metálzenekarok stílusában nyomják a Hare Krisnát. De jelen vannak a bűnüldöző szervek is egy igazi rabomobillal, amelybe bárki beszállhat, és kipróbálhatja a rácsok mögötti világot. Természetesen itt van a média is minden mennyiségben. A Hír Tv sátrában bárkiből hírolvasó válhat néhány percre; kicsit odébb eltérő pártállású publicisták osztják az észt.

Zenében legalább ilyen széles körű a kínálat. A Nagyszínpadon a leghíresebb, legnagyobb rajongótáborral bíró zenekarok lépnek fel. De van külön színpada a világzenének, a tánczenének, a kemény rocknak, a felfedezésre váró talentumoknak, a dzsessznek, a bluesnak, az afrikai és a roma muzsikának is.

Az afrolatin színpad és világfalu város a városban. Délután hastáncbemutatók, nagy közös dobolások várják az érdeklődőket. Fekete dobosok tanítják sápadt arcú hazánkfiait az afrikai ritmusokra, és mosolyogva tűrik, hogy vendégeik átszellemült arccal püföljék a hangszereiket. Lassan, újra és újra mutatják a taktust, amely végül egy nagy közös őrületté válik. A nézelődőket is elkapja a ritmus. Mindenki mosolyog. A szombat esti koncerten az afrokolumbiai etnozene nagyasszonya varázsolja el a közönséget. A nézőtéren is ringnak a csípők, maguktól mozdulnak a lábak.

A Nagyszínpad előtti tömegen átvánszorogván felsóhajtok: van itt olyan hely, ahol csönd van?! Kiröhögnek. És van! A fából vaskarika alapesete. Néma diszkó fejhallgatóval. Kívülről semmi más nem látszik, mint eltérő ütemre mozgó emberek, akik időnként ujjongásban törnek ki. Belépéskor fejhallgatót nyomnak az ember kezébe, és megmutatják, hol lehet csatornát váltani és hangosítani. És aztán indulhat a pörgés. Baj csak akkor van, ha az ember lánya valami romantikus simulósban ringana, a párja pedig éppen valami vad zenére tombol. Ja, kérem, az ízlésszabadságnak ára van.

Ha valaki végképp nem bír a benne tomboló adrenalinnal, mászhat falra, kiugorhat a magasból biztosítókötéllel, vagy megpróbálhatja megülni a bikaszimulátort. De a legviccesebb társas gőzleeresztési forma kétségtelenül a csokiban birkózás. Akinek maradtak még agysejtjei az előző napi tombolás után – vannak ilyenek! –, azok foglalkoztathatják őket a logikai játékok sátrában. Az igényesebbeket pedig különféle előadások és filmvetítések várják. A Szellemvasút sátorban festőkkel, pszichológusokkal, írókkal beszélgetnek. Minden napnak külön témája van. Csütörtökön például az alkoholizmusról, illetve e szenvedélybetegségnek a művészekre és a művészetre gyakorolt hatásáról folyt a diskurzus. A színház- és táncsátorban elképesztő performance-okkal várják a nézőket. Jelen vannak a Szigeten a múzeumok is. A Szépművészeti Múzeum például délutáni művészettörténeti előadásokkal várja a szigetlakókat.

Úgy tűnik, sok mindent lehet tenni a Szigeten, csak egyet nem: unatkozni. Állandóan menni kell, mert mindenütt történik valami érdekes. Mindenki mozgásban van, folytonos hullámzás itt minden. Csak egy dolog zavart, de az nagyon: az irdatlan mennyiségű szemét. Szombaton éjfél után bokaficam nélkül már csak a szerencséseknek sikerült kikeveredniük a Nagyszínpad előtti szeméthalomból. Szó szerint bokáig gázoltunk az eldobált műanyag palackokban és poharakban. Ha csordában van az ember, akkor automatikusan disznóvá válik?

– jánosi –