Keresztutak

„Történjék bármi, én bizonyosan tudom, hogy az egyház meg fog újulni” – e szavakkal búcsúzott a földi világtól Girolamo Savonarola Domonkos-rendi szerzetes. Firenze városának lelki vezetőjét 1498. május 31-én végezték ki pápai parancsra az egyház erkölcsi megújulását szorgalmazó nézetei miatt.

Savonarola 1452-ben született Ferrarában előkelő család sarjaként. 1475-ben belépett a bolognai dominikánus szerzetesrendbe. Következetesen betartotta a szerzetesi szabályokat, sokat gyötörte magát, sokat imádkozott. Számos itáliai városban prédikált, többek között Mantovában, Bresciában és szülővárosában, Ferrarában is. Szinte a teljes Szentírást kívülről tudta.

Akkoriban Firenze korlátlan urai a Mediciek voltak. Ez a híres itáliai kereskedőcsalád mérhetetlenül gazdag volt: királyoknak, egész uralkodóházaknak, sőt még a pápának is nyújtottak hitelt. Savonarola több ízben is kritizálta prédikációiban a Medici család tagjainak erkölcstelenségét és hatalommámorát, mi több, megjósolta bukásukat is. Ezáltal ugyan magára haragította a családot, de mivel a városban számos követőre talált, a Mediciek nem merték bántani. Annak ellenére folytathatta papi tevékenységét, hogy az egyház dolgait kifogásoló prédikációi miatt VI. Sándor pápa – aki szintén Medici volt – kiátkozta őt.

1494-ben VIII. Károly francia király hadserege megjelent Firenze városának határában. E kedvező külpolitikai fordulatot kihasználva Firenze népe elzavarta a városból a Medicieket, név szerint Piero, Giovanni és Guliano Medicit. (Érdekesség, hogy Giovanni Medici papi pályára lépett, és később X. Leó néven pápa lett – mint ismeretes, ő átkozta ki Luther Mártont 1520-ban.)

A Mediciek távozása után új világ kezdődött Firenzében. A gyújtó hangú prédikációi miatt népszerű Savonarolát a város lakossága csodálattal vette körül, tőle vártak útmutatást. A sziklaszilárd jellemű szerzetes kizárólag arra használta fel a néptől kapott hatalmat, hogy Firenze romlott erkölcsű lakosságát mértékletes, igaz keresztény közösséggé tegye. Szószéke fölé az alábbi feliratot írta: „Jézus Krisztus Firenze királya”.

Savonarola prédikációiban annyit ostorozta a bűnös életmódot folytató polgárokat, hogy rövid időn belül ezrek tértek meg. Bár éppen farsangi időszak volt, a lakosság abbahagyta a fényűző ünneplést. Firenze piacterén összegyűjtötték az összes farsangi jelmezt és álarcot, a drága illatszereket és a fényűző selymeket, majd hatalmas máglyát raktak belőlük. A város feslett erkölcseiről tanúskodó tárgyak mellett a polgárok kicsapongó életmódja is hamuvá vált e máglyatűzben, melynek lángjai elvezették a város lakosait a tiszta és igaz keresztény életmódhoz.

VI. Sándor egyre jobban aggódott. Egyértelmű volt a helyzet: ha a firenzei példa Itália-szerte elterjed, akkor a nép előbb-utóbb a zsarnoki és keresztényietlen pápa ellen fordul. VI. Sándor ezért megpróbálta megvesztegetni Savonarolát: bíborosi címet ígért neki, hogyha felhagy a prédikálással. Firenze lelki vezetője azonban többre értékelte a bíborosi rangnál azt, hogy szegénységben hirdetheti az Úristen tiszta és igaz igéjét.

Savonarola hatalma tiszavirág-életűnek bizonyult, a Mediciek és az egyház együttes hatalmával szemben szükségszerűen elbukott: börtönbe vetették. Két pápai követ, Turrano dominikánus generális és Romolino spanyol püspök vezette le a Savonarola elleni eljárást. E két egyházi ember kegyetlenül megkínoztatta a dominikánus szerzetest, utána felakasztották, holttestét elégették, hamvait pedig az Arno folyóba szórták.

A rendíthetetlen erkölcsű, lánglelkű prédikátort megölhették – de az egyház megújulását követelő tanai később újra hangot kaptak Luther Márton reformátori munkásságában.

Chladek Tibor