A hét témája

A dugókkal kezdődött. Nagyjából három évvel ezelőtt felhívott – akkor még ismeretlenül – Tóthpál Béla, a brazíliai szolgálatból frissen hazatért aradi lelkész. A család szőlejében termett borát szerette volna palackozni, és rajtam keresztül kereste a kapcsolatot a dugókat és a dugózó szerkezetet gyártó magyarországi iparossal. Ezek után természetes, hogy a szegedi gyülekezet lett az érintett cikkek tranzitállomása, s a telefonos kapcsolatból személyes ismeretség, majd barátság lett.

A viszonylag kis távolságnak és annak a tizenöt személyes kisbusznak köszönhetően, amelyre az aradiak holland testvérkapcsolatuk révén tettek szert, kettőnk barátsága hamarosan gyülekezeti barátsággá bővült. A busz adta helyzeti előny következtében eleinte főleg az aradi testvérek látogattak el hozzánk – családi napra, szeretetvendégségre vagy egyszerűen spontán elhatározásból –, mígnem a múlt nyáron meghívást kapott a szegedi ifjúság, hogy együtt táborozzunk az Arad fölötti hegyekben. Az együtt töltött hét alatt annyira összekovácsolódott a két csapat, hogy ma már az ifiseink tekinthetők a kapcsolat fő motorjának, és mi, lelkészek alig győzünk lépést tartani a tempójukkal. Augusztus harmadik hetében újra együtt ütöttünk tábort – ezúttal a határ innenső oldalán, a zempléni hegyekben.

Néhányszor felmerült már a kérdés, hogy ne öntsük-e végre hivatalos formába ezt a virágzó kapcsolatot. Miért lenne rá szükség – nyugtáztuk mindannyiszor–, ha pecsét és aláírás nélkül is működik?

Ifj. Cserháti Sándor