Élő víz

H. E. Kirk anglikán lelkész gondolatai a csodálatos halfogásról (Lk 5,4–11)

Néhány mondat az evangéliumból, s mégis benne van az evangélium minden lényeges vonása, mint ahogy a tenger egyetlen cseppjében is benne van a tenger teljessége.

(1) Az evangélium úgy kezdődik, hogy Isten cselekedni kezd. Szabad jótetszéséből belép az ember csődbe fulladt életébe. Ez történt a Genezáret-tó partján is. Jött Jézus. Nem azért, mert Péter megidézte, hanem azért, mert neki úgy tetszett. Velünk is csak ez történhetik. Amit mi tehetünk, vergődő csődnél nem egyéb. Krisztus nem azért jön, hogy megcsodálja hatalmas vívmányainkat, aztán mint értékes szakmunkást szerződtessen a maga számára. Hanem azért jön, mert magunktól semmire sem megyünk. Az Emberfia nem azért jött, hogy megdicsérje a kiválókat, hanem hogy megmentse az elveszetteket. Éppen azért az evangélium csak azoknak szól, akik elveszettnek érzik magukat. Aki magát nem tartja elveszettnek, annak számára nincs kegyelmező evangélium, csak követelő törvény. Mert vagy kell a kegyelem, de akkor add meg magadat, vagy nem adod meg magadat, de akkor teljesítsd maradék nélkül a törvényt!

(2) Krisztus megszólal a Genezáret-tó partján. Maga az, hogy Isten kilép méltó haragja hallgatásából, s megszólal – evangélium. Mert Isten megszólalása nem csupán hang, szó és beszéd, hanem teremtő cselekedet. Ahol az Úr megszólal, ott csoda történik. Így volt ez az első teremtéskor is, így volt a Genezáret-tó partján is, és így van ez ma is. Áldd Istent azért, hogy beszél. Hogy nem néma bálvány, hallgató eszme, hanem élő Isten, akinek parancsa és mondanivalója van.

(3) Péter engedelmeskedik Krisztus szavának. Pedig nem könnyű. Aminthogy engedelmeskedni általában nem könnyű. Parancsokat osztogatni sokkal könynyebb, mint parancsok előtt meghajolni. Hát még ha olyan ésszerűtlennek látszó parancs szól hozzánk, mint amilyen Krisztus parancsa volt! „Vessétek ki hálóitokat fogásra!” Hogy lehet ilyesmit parancsolni olyanoknak, akik úgyis ebben fáradtak egész éjszaka – hiába!? Nem ésszerűtlen dolog-e engedelmeskedni olyan parancsnak, amely ellene mond tapasztalatnak és minden józan kilátásnak? De igen! Ám Péter életében éppen az volt a történelmi pillanat, hogy mégis engedelmeskedett. Egyéni hajlandósága, foglalkozásbeli tapasztalata ellenére is. Csak azért, mert a Mestertől jött a parancs. „Mester! Jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra bevetem a hálót!” Minden ember életében akkor következik be a sorsdöntő fordulat, mikor tapasztalata, elgondolása, esze, kedve és mindenek ellenére azt tudja mondani Krisztus parancsára: „mindazáltal”. Akkor okvetlenül csoda következik.

(4) Érdekes, hogy a nagy halfogás csodája Péterből nem csodálkozást, nem lelkendező örömöt, még csak nem is köszönetet vált ki, hanem bűnvallást. „Eredj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Isten tudja, hogy kit mivel lehet összetörni. Az egyiket kemény ököllel, a másikat gazdag megajándékozással. Péter magában és magának élt eddig, tehát sötétben élt. Azért nem látott magán semmi kivetnivalót. Most, amikor eláradt rajta Krisztus világossága, egyszerre úgy érezte magát, mint amikor valaki szennyes éjszaka után világos reggelre ébred. Igazi mivoltában látja meg magát, annyira, hogy szeretne kifutni a világból.

(5) Az Úr Jézus pedig nem megy el. Ő is látja Pétert, s jobban ismeri, mint saját maga. És mégsem hagyja ott. Sőt apostolává teszi. Ez az evangélium. Hogy nincs érdemünk, csak bűnünk, hogy nincs dicsekvésünk, csak bűnvallásunk, s Krisztus mégis sajátjává fogd, s felhasznál. Nincs rá érdemem, különb sem vagyok másoknál, mégis emberhalásszá tesz az én Uram.

Uram! Ismételd meg rajtam is kegyelmed csodáját!