Napról napra

Ti, apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel. Ef 6,4 (5Móz 31,13; Lk 18,9–14; Ef 2,4–10; Zsolt 84) Minden gyülekezet nagy öröme, amikor vasárnaponként családok érkeznek a templomba. Ezt jó látni, de tudnunk kell, hogy emögött komoly gondolkodás, Istenre figyelés és Isten igéjére alapozott élet van. Lehet, hogy a gyerekek először nyűgnek érzik a vasárnapi istentiszteletet, de megszületik bennük is az a csoda, hogy a szülők nevelése, tanítása, intése nyomán az ő életük alapja is a krisztusi szó, ige lesz. Úgy legyen!

Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Ef 6,10 (Zsolt 139,11–12; Ez 17,1–6.22–24; 1Krón 16,23–43) A mindennapi élethez elengedhetetlenül hozzátartozik az erő. Sokszor úgy érezzük, hogy szinte már csak húzzuk magunkat, kierőltetjük magunkból a tetteket, hogy el tudjuk végezni a feladatainkat. Ha lelkileg is kifáradunk, akkor a testünkben érzett fáradtság a duplájára nő. Az új hét második napján, amikor a vasárnapi testi-lelki töltekezés után munkába indulunk, hálát adhatunk Istennek, amiért erejét kínálja, sőt felszólít arra, hogy mivel benne és általa erősödhetünk meg, sose máshoz, hanem mindig hozzá menjünk erőért.

Gondolj ránk, Uram! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget! Jer 14,21 (Lk 1,69.72; 1Móz 19,15–26; 1Krón 17,1–14) A szív mélyéből feltörő kérések mintha nem is ószövetségi korúak lennének, hanem teljesen maiak. Mi lenne velünk, ha Isten nem gondolna ránk! Mi lenne velünk, ha magunkra hagyna, és közömbös lenne sorsunkkal, életünkkel kapcsolatban! De ő gondol ránk. Amikor azon rettegünk, hogy Isten nem fog ránk tekinteni, akkor arról feledkezünk el, hogy ő hű, és önmagát meg nem tagadhatja. Azaz ha mi hűtlenkedünk is, ő hű marad, és nem akarja felbontani a velünk való szövetséget. Ő nem! De lehet, hogy mi igen. Nem ezt vetítjük-e ki Istenre?

Krisztus feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. Ef 5,23 (Ez 34,30; Mk 7,24–30; 1Krón 17,15–27) Az áldott élet alapja a magával Jézus Krisztussal való áldott egység. Ő a fej és ő az üdvözítő! Kell-e nekünk – akik a test részei lehetünk szintén Jézus Krisztus által – ennél több?! Jézus tudja a helyes utat, mert ismeri az Atyát és az Atya akaratát, azt, ami jó nekünk. Ezért ő szívesen vezet minket, ha mi szívesen fogadjuk ezt az áldott egységet vele, aki a fej.

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van. Zsid 13,5 (Péld 16,8; 1Pt 5,1–5; 1Krón 18,1–17) Nagy nyereség a megelégedéssel járó kegyesség – írja Pál. Itt a Zsidókhoz írt levél szerzője szólít fel ugyanerre: érjétek be azzal, amitek van. A reklámok, a hatalmas bevásárlóközpontok viszont pontosan ennek az ellenkezőjét sugallják: még ezt és ezt szerezd meg, mert csakis akkor leszel boldog. És tudjuk jól, hogy az ördögi körből nem lehet kiszállni, mert a több még többet kíván. Isten tud csak megelégíteni minket Jézus Krisztusban, hogy legyen bennünk hála azért, amink van.

Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak. 5Móz 7,6 (Jn 10,16; Lk 22,54–62; 1Krón 19,1–15) Kiválasztás – öröm és felelősség, áldás és szolgálat. Számtalanszor megéltük azt, hogy ha valami nagy feladatra választanak ki bennünket, ott van bennünk az e fölött érzett öröm és az izgalom, hogy vajon megfelel-e majd az, amit adni tudunk. Nem lesz-e „ráfizetéses” a kiszemelésünk annak, aki mellettünk döntött? Isten kiválasztása nem a mi alkalmasságunkon, hanem az ő kegyelmén múlik. Hála ezért neki!

Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük. Mt 7,12 (3Móz 19,18b; Ézs 26,1–6; 1Krón 19,16–20,8) Elvárjuk másoktól, hogy velünk jót tegyenek. De hogy ez az elvárás legyen szinkronban azzal, ahogyan nekünk kellene fordulnunk mások felé és cselekednünk velük, az már nem természetes a számunkra. Pedig Jézus Krisztus erről beszél: amit vártok, a szerint cselekedjetek!

Tamásy Tamásné