Evangélikusok

Az erlangeni felsõoktatási kollégiumban a végéhez közeledett a nyári félév, és ezzel elérkezett a búcsú ideje – a magyar evangélikus lelkész házaspár, Takács Eszter (32) és férje, Percze Sándor (32) visszatért ideiglenes németországi lakóhelyérõl. Egy Friederike Hirschmannal és Hannelene Jeskével folytatott beszélgetésben szólnak az ott töltött idõrõl, tanulmányaikról és a jövõt érintõ terveikrõl.

– Mennyi idõt töltöttek a Luther Márton Szövetség kollégiumában?

– Elõször 1998-ban és 1999-ben, egyetemistaként voltunk itt – kezdte mesélni Sándor. – Ezt követõen 2002-ig segédlelkészként, majd lelkészként szolgáltunk nyugat-magyarországi egyházközségekben. Akkor az erlangen-nürnbergi Friedrich Alexander Egyetem professzora, dr. Martin Nicol meghívott, hogy a magyar gyülekezetekben szerzett tapasztalatok után doktorit írjak nála gyakorlati teológiából.

– Mirõl szól a dolgozata?

– Az eredeti téma – Lelkigondozás, misztika és meditáció – az idõk elõrehaladtával megváltozott. Mivel a munkának mind a magyar, mind a német egyház számára érdekesnek kellett lennie, felmerült az ötlet, hogy az igehirdetést egy olyan mûvészeti ággal hasonlíthatnám össze, amely közel áll hozzám, és érdekel. Ezen a módon került azután elõtérbe a film, és a témához a Mozi, mûvészet és szószék címet találtuk ki. A tudományos alcím pedig így hangzik: Filmesztétika és igehirdetés.

Azt azonban fontos megemlítenünk, hogy nem vallási témákat feldolgozó filmekrõl van szó, hanem a mozgóképek készítési módjáról. Például: egy igehirdetõ tanulhatna-e valamit a filmkészítõktõl, akik szintén történeteket mesélnek el? A filmesztétika területérõl két súlypontot választottam: a montázselméletet és magát a dramaturgiát. Tom Tykwer rendezõ A lé meg a Lola címû filmjében például – apró változtatásokkal – háromszor egymás után ugyanazt a sztorit beszéli el. Kérdés, hogy mi is el tudnánk-e mesélni ilyen sokféleképpen a hallgatóknak azokat a bibliai történeteket, amelyeket felviszünk a szószékre, és ezzel közelebb tudnánk-e hozni hozzájuk a szentírási elbeszélések sokszínûségét. Itt arról van szó, hogy teret biztosítsunk a hallgatóknak, amelyben õk a saját értelmezésükkel foglalkozhatnak.

– Milyen munkával foglalkozott Ön, Eszter?

– Keresztény publicisztikát hallgattam. Záródolgozatomban a rádiós áhítatokról írtam; az elméletet és a gyakorlatot szeretném összehasonlítani egymással. Az igehirdetés mely formáit választják például a kereskedelmi rádióadók? A lelkészek számára itt csupán rövid idõ áll rendelkezésre, legtöbbször nem több, mint másfél perc. Mit jelent ilyen körülmények között az igehirdetés, és miként valósítják meg? A publicisztikát nagyon érdekesnek találom, és késõbb, lelkésznõként számos dolgot, amit itt tanultam, jól tudok majd hasznosítani. Nemcsak tudományos szinten, hanem a gyakorlatban is sok mindent átéltünk. Így például megismertük a keresztény meditációt is, és önkéntesként bekapcsolódtam a kórházi lelkigondozói munkába. A kínálat és azon benyomások, amelyeket itt, Erlangenben kap-tunk, igen sokszínûek voltak, és az elmúlt években számos olyan tapasztalatot szereztünk, amely nagy hatást gyakorolt ránk.

A Lutherischer Dienst 2006/3. számában megjelent írás nyomán németbõl fordította:

Gazdag Zsuzsanna