Élő víz

Mostanában új szavakat kell megtanulnunk, vagyis a bőrünkön tapasztalnunk, hogy mit is jelent a cunami, a tájfun, a tornádó…

Augusztus 20. Váratlan hirtelenséggel csapott le a szélvihar. Millió ember a Duna-parton. Gyönyörű tűzijáték, tapsoló emberek – majd hirtelen sötétség, taps helyett kiabálás, jajgatás és szirénázó mentők.

Hát ez a tornádó, ez a szélvihar. Sokan kérdik: miért engedte ezt Isten? El akarta rontani az örömöt? Ünneprontó akart lenni? Ne csodálkozzunk, ha azt mondom: Isten sem akart mást, mint tanítani. Ez a vihar is tanítani akart valamit. De ezen a ponton előre kell bocsátani egy kérdést: lehet-e minket tanítani?

Sok mindent lehet tudni a viharról: például hogy a hideg levegő hirtelen betörése okozza, és hatalmas erők csapnak össze benne, vagy hogy miként keletkezik, és meddig tart… De sok olyan ember van, aki már „mindent tud” – és Isten mégis azt mondja róluk, hogy őket nem lehet tanítani. Sok mindent tanulhat az ember: matekot, biológiát, földrajzot… De Isten dolgaival kapcsolatban nem olyan egyszerű. Isten ugyanis csak azt tudja tanítani, aki már tanítható állapotba került. Először meg kell törni a szív Istennel szembeni keménységét és ellenállását. Össze kell törni énünk hamis biztonságérzetét, hamis önbizalmunkat. Össze kell törni azt a hamis képet, amelyet a modern, büszke ember önmagáról alkotott. Csak így nyílik meg fülünk és szívünk Isten üzenete számára.

Ez az augusztus 20-ai vihar sok részletében is pont a mai embernek szólt. Elgondolkoztató például, hogy több hajó is a szélben sodródott. A szél eltépte a kötelet, a horgonyról levált hajó pedig azonnal sodródni kezdett a Dunán lefelé.

Ez a sodródó hajó a mai ember helyzetére emlékeztet. Országunk, Európa, Amerika, de az egész világ is tele van sodródó emberekkel. A horgony nélkül csak hánykolódik a hajó. De az ember is. Mikor veszed már észre, hogy te is nélkülözöd, és családod is, barátaid is elvesztették a hit horgonyát? Mit jelent ez? Nincs hit, nincs tartás, nincs őrzés, nincs fék, de nincs igazi cél sem.

A sodródó dunai hajók arra tanítanak: Isten nélkül csak sodródó élet van. Bűnbe, ürességbe, csődbe rohanó élet. A horgony nélküli hajók sodródnak, sokszor egymásnak ütköznek. Fel is borulnak.

Amikor egyszer a kutyánkat sétáltattam, hirtelen elszakadt a póráz. És mi történt? A kutya nem szaladt el. Sőt megállt. És várt, várt, amíg rendbe hoztam. Nem akart a gazdája nélkül menni, sodródni.

De újra kérdezem: lehet-e minket tanítani? Vagy már az ilyen leckét sem értjük – mikor halottak vannak, tombol, gyilkol a vihar? Mit tegyen még Isten, hogy ráébredjünk hatalmára? Most még csak figyelmeztet. Csak tanít.

Nem játék az élet! Isten nem csúfoltatik meg. Amit vet az ember, azt aratja is. Ne hagyd, hogy a magabiztos világ bölcsessége elsodorja életedet Isten közelségéből!

Gáncs Aladár