Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 37 - Ki akar még tanulni? Ki tud még tanítani?

Evangélikusok

Ki akar még tanulni? Ki tud még tanítani?

Szeptember elején nem árt szembesülnünk a fenti két súlyos kérdéssel, amelyre a Déli Egyházkerület munkaévkezdő lelkészkonferenciája kereste a választ. A tavalyi találkozón igehirdetői szolgálatunk megújulásának lehetőségeit kutattuk, az idén tanítói munkánk esélyeit vizsgáltuk meg. Tekintettel arra, hogy ma hazánkban szinte mindenkit érint a tanítás, illetve a tanulás problematikája, szeretném megosztani a révfülöpi oktatási központban felvetett kérdések és a formálódó válaszok tanulságait.

Taníthatók-e a tanítók?

Manapság ez a kérdés talán csak lelkészi körökben tehető fel, hiszen minden más szakmában és hivatásban evidencia, hogy a továbbképzés nem fakultatív szabadidős program, hanem a munka szerves része. Az élethosszig tartó tanulás éppúgy szolgálja a ránk bízottak érdekét, mint saját személyes gazdagodásunkat. Csak így kerülhetjük el a fásult rutin, a kiüresedés, a kiégés veszélyét.

Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Tanszékének tanára provokatív témafelvezető előadásában tette világossá, hogy csak az tud tanítani, aki maga is tanul. Ez a feltétele annak, hogy katechetikai szolgálatunk motivált, rendszeres, igényes teológiai munka legyen. Sarkosan fogalmazva: magvetés, nem pedig favágás…

Teológiánk professzora óvott attól a tévhittől, hogy igényesebb tanításra csak az úgynevezett „igényesebb” gyülekezetekben van szükség. Vegyük komolyan, hogy egyre fogy azoknak a száma, akik csupán megszokásból járnak a különböző gyülekezeti alkalmakra, és egyfajta lelki-szellemi igénytelenségben akarnak megöregedni.

Ahogy nem lehet csupán rutinból prédikálni, úgy tanítani sem szabad ily módon. Igaz, hogy a tananyag lényegi tartalma az egyházban kétezer éve ugyanaz, de a környezet, a megközelítés, a figyelemfelkeltés, az átadás formája és lehetősége állandóan változik. Szembesüljünk a nem könnyű feladattal: mindig ugyanazt kell másként, korszerű eszközökkel közvetítenünk a reánk bízottaknak.

Ehhez a „máskénthez” kaptunk bőségesen muníciót a különböző előadások, forgószínpadszerűen felkínált módszertani munkacsoportok segítségével. Így került elő a differenciált oktatás problematikája és az úgynevezett projektmódszer Szűcs Petra hittantanár jóvoltából. Lacknerné Puskás Sárától a legkisebbek közötti tanítói munkához kaptunk ötleteket. Szabóné Mátrai Marianna a vitát mint eleven hittanórai módszert „próbálta ki” rajtunk, illetve velünk. Mesterházy Balázs iskolalelkésztől szövegfeldolgozási technikákat tanulhattunk. Az előadások és a kiosztott segédanyagok többsége elérhető a déli kerület honlapján: http://del. lutheran.hu.

Hogyan építkezünk?

A katechetikai továbbképzés mellett nagyon fontos volt ebben a két napban a közösségépítés, hiszen erre is nagy szükségünk van, és bizony ezt is tanulnunk kell. Ennek érdekében a legkülönbözőbb eszközöket vetettük be a közös énekléstől és játéktól kezdve a táncházon keresztül az elmaradhatatlan csabaikolbász-sütésig (hála Kutyej Pál Albertnek…).

Benkóczy Péter, a szarvasi népfőiskola lelkésze megdöbbentően tanulságos önismereti játékkal lepett meg minket az első este: fejenként négy-négy építőkockából gazdálkodva, közösen kellett felépítenünk egy várat az adott asztallap felületére. Bizony, ami „felépült”, aligha nevezhető oltalmat adó „erős várnak”. Inkább korkép, netán kórkép. (Az épít-ményünkről készült fotó megtekinthető honlapunkon.) Jól tükrözi, hogy mi, lelkészek szeretünk egyénieskedni, néha kissé szétszórtak vagyunk, nem figyelünk eléggé egymásra, a közös feladatra és a realitásokra. Természetesen akadtak pozitívabb elemzők is, akik szerint a sajátos építmény sokszínűséget és kreativitást mutat…

A szálak összefutnak

A konferencia befejező istentisztelete – „A háló, amely összeköt minket” mottóval – sajátos modellt kínált a tanévkezdésre, közös indulásunk, összetartozásunk szimbolikus demonstrálására. Technikai előfeltétele csupán fejenként két darab, ötven centiméter hosszú fonál. A hálócsomózó liturgia szövege pedig a következő lehet: „Az a háló, amely valamennyiünket összeköt, és amelyet mindannyian szövünk – láthatatlan. Ma szeretnénk láthatóvá tenni. Először is nézzünk körül! Ki ül mellettem, mögöttem, előttem? Nézzünk rá a szomszédainkra, és köszöntsük őket! Fogjuk a két fonalat, és középen kössük össze őket! Kereszt formálódott a fonalakból… Nézd meg az előtted és a mögötted ülőt, és kösd össze a fonaladat az ő fonalával. Majd tedd ugyanezt a melletted ülő szomszédokkal – és a háló összeállt! Emeljük föl a hálót magasan a fejünk fölé!”

Adja Isten, hogy az induló tanévben mi, tanítók és tanulók össze tudjunk így kapcsolódni, és láthatóvá tudjuk tenni a vonzó krisztusi közösséget! Tudjunk a Mester tanítványaiként, fölfelé és egymásra is figyelve épülni és építeni. Így növekedjünk együtt hitben és tudásban, szeretetben és reménységben.

Veni Sancte Spiritus!

Gáncs Péter püspök, Déli Egyházkerület