Kultúrkörök

„Utolsót lobban a nyár”, s ennek megfelelően sokasodnak az úgynevezett „Paradicsom hétvégék” is a különböző zenei tévécsatornákon. Úgy tűnik, a nyár, mint aki „tudja, hogy kevés ideje van” (vö. Jel 12,12), érzéki tobzódásokra, bujálkodásra, részeges tivornyázásokra teszi hajlamossá az embereket. Hihetetlen tömegek verődnek össze hatalmas tereken, az arénákban elnyomják egymást az „új korszak” üdvrivalgásai. Számtalan fiatal – a halkonzerv heringjeihez hasonló módon – összepréselődve várakozik, miközben az új idők „lemezlovas apostolai” a „megváltó ütemek celebrálásához” készülődnek.

A szorongó emberáradatban az arcokat figyelem. Angyali örömökre szomjazók, vigasztalás kenyeréről álmodók, égi gyönyörökről ábrándozók találkoznak ilyenkor, dacolva a kerubokkal és a villogó lángpallossal, melyek az éden kertjét és az élet fája felé vezető utat őrzik. (1Móz 3,24) Mind az elképesztő méretű érdeklődés, mind a csillagászati összegekre rúgó bevételek jelzik: elhatalmasodott az igény a „paradicsom” meghódítására. Nem számít, hogyan, nem fontos, milyen fals hamisságok árán: valaki mutasson már jelet, valaki hitesse el végre, hogy van békesség és biztonság, van szeretet és vigasság; de legfőképpen: van mennyország – a földön.

Nyilvánvaló, hogy az új generációra is érvényes, amit Jézus a kétezer évvel ezelőttiről mondott: „Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.” (Mt 12,39–40)

Akárhány hajnalig folyik is még a tánc, akárhányan prófétálnak majd „felszabadító dallamjeleket”, nincs és nem lesz más remény, csak ez: Jézus Krisztus harmadnapra feltámadt. Vagyis: csak az Isten Fia által juthatunk (vissza) a mennyei édenbe, hiszen az ő tulajdonában vannak a mennyek országának kulcsai, melyeket tanítványának, Péternek adott. (Mt 16,19)

Felesleges tehát a kulcs után kutatnunk; különösen hiábavaló, ha ezt olyan embercsődületben tesszük, ahol a többség nem tud különbséget tenni a szent angyalok és a bukott ördögök között. (vö. Jón 4,11) Persze, hogy mindenki szomjazik, éhezik és álmodik az új ég és új föld után! (Jel 21) Persze, hogy keressük az elrejtett kincset és igazgyöngyöt! (Mt 13,44–46) Hiszen „mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására”! (Róm 8,23) Ez a nagy várakozás viszont nem lehet ok arra, hogy tévelygéssel – paráznasággal, bálványimádással, bujálkodással és részegeskedéssel – „üssük agyon az időt” az új világ megjelenéséig.

Még akkor sem, ha addig a hitetlen tömegek táncolnak az elvesztett éden romjain…

Andriska János