Élő víz

Krisztus mondja: Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)

Szentháromság ünnepe után a 13. héten az Útmutató reggeli ó- és újszövetségi igéi az ember szeretetének nagy parancsolatáról szólnak, és heti igénk fényében nyerik el igazi értelmüket. „Isten oly mélyre alázkodik, hogy mindent, amit a szegényekkel cselekszünk, úgy vesz, mintha vele magával tettük volna. Jól vigyázz hát, hogy el ne menj az Isten mellett!” (Luther) Hirdesd: „Oly igen jó nekem Isten közelsége, Istenemet, az Urat tartom oltalmamnak.” (Zsolt 73,28; LK) Ő parancsolja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet (…) és felebarátodat, mint magadat.” A törvény betöltése a szeretet, de csak az „élő Törvénybe” vetett hitem tesz képessé az Isten szeretetparancsolatának a betöltésére, ha él bennem a Krisztus! Az irgalmas samaritánus valóban felebarátja volt a rablók kezébe esett embernek. De kinek vagyok én a (fele)barátja, és „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet”? (Lk 10,27.25) Pál tanácsa: „Higgy az Úr Jézusban…” (ApCsel 16,31) „Nem Istennek van szüksége jó cselekedeteinkre, hanem felebarátainknak” – így figyelmeztet ma is négyszázhatvan éve halott reformátorunk. János ebben látja a nagy parancsolat betöltését: „…ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.” (1Jn 4,12) Isten lényének titka s egyben az ő ajándéka a szeretet. Csak az szerethet „agapé” szeretettel, aki tőle született újjá. Ennek aprópénzre váltott formája, hogy ne csak hétévenként engedd el embertársad (bűn)adósságát, hanem mindig „légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez”, s „megáld téged Istened, az Úr” (5Móz 15,11.6). De azokat, akik nem élik meg az emberszeretet parancsát a mindennapokban, ítéletével sújtja a Seregek Istene; „az Úr az ő neve”! Üzenete örök érvényű: „Engem keressetek, és éltek!” „…szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek…” (Ám 5,8.4.15) Az emberszeretet törvényei négyszer (!) említik, hogy különösen legyünk irgalmasak a jövevények, az árvák és az özvegyek iránt. „Ezért parancsolom neked, hogy így cselekedj.” (Lásd 5Móz 24,17–22) Az első keresztények a testvéri közösségben mindennap megélték a szeretetet. „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt.” „…és nagy kegyelem volt mindnyájukon.” (ApCsel 4,32.33) Jézus Urunk a hamis Júdást is így nevezte: „Barátom”, és megkérdezte tőle: „…hát ezért jöttél”, hogy elárulj? (Mt 26,50) Mi milyen (fele)barátai vagyunk Jézusnak, és mennyit ér nekünk az ő barátsága? Szeretjük-e úgy, mint önmagunkat, vagy elhagyjuk őt, s elfutunk tőle? Egy igaz „Júdás, Jézus Krisztus szolgája” leleplezi a hitehagyást, s irgalmat, békességet, szeretetet kíván olvasóinak: „Ti azonban, szeretteim… (…) tartsátok meg magatokat Isten szeretetében…” (Júd 1.20–21) Dicsérjük az Urat a könyörülő szeretet cselekedeteivel! „Mert aki felebarátjával / Szerető szívvel jót tesz itt, / Mintha tenné a menny Urával, / Jézusunk arra úgy tekint.” (EÉ 447,3)

Garai András