Élő víz
„Próbálj meg lazítani…”
A londoni bankárok stresszel teli mindennapjai nem maradnak következmények nélkül. A szorgalmas és lelkiismeretes pénzügyi szakemberek túlfeszített munkatempója miatt – az egyik internetes portál híradása szerint – Nagy-Britanniában évi 12,8 millió munkanap vész el, ami négymilliárd fontnak, azaz csaknem százhatvanmilliárd forintnak megfelelő jövedelemkiesést jelent. Az ok feltehetően a meghosszabbodott betegszabadságban keresendő, de az is előfordulhat, hogy a lanyhuló figyelem miatt egy-egy nap túl sok a közbeiktatott szünet, és ezzel egyenes arányban csökken az érdemben végzett munka mennyisége.
A helyzeten a dalolás segítségével igyekeznek úrrá lenni: a bankárokat a pénzügyi negyedben nyílt stresszoldó stúdióba küldik. A vezető az éneklés mellett jógával és légzőgyakorlatokkal segít a feszültség oldásában. A bemelegítést a csend átélése jelenti: a résztvevőknek az a dolguk, hogy az ablak előtt megállva néhány percig csendben szemléljék a kinti világot.
De vajon mennyi idő elteltével tudják ezt megtenni? A felgyorsult élettempó miatt korunk embere – még akkor is, ha nem bankár – mindig mobil, állandó mozgásban van, és sokszor sajnos csak kisebb-nagyobb egészségügyi problémák ébresztik rá arra, hogy baj van. A legkevésbé súlyos esetben hamar megvan a megoldás a gondokra: a testnek csupán pihenésre van szüksége. Ám nemcsak a tagjaink fáradnak el, és jelzik előbb-utóbb, hogy nem lehet büntetlenül kizsákmányolni őket, de elerőtlenedhet a lélek is.
Megállni, feltöltekezni – épp ez az, ami olyan nehezen megy… Hiszen – legalábbis a fővárosban – „kép- és zajkultúra” vesz körül minket mindennap. A budapesti metróállomásokon színes hírösszeállítást vetítenek a falra, a bevásárlóközpontokban és a kávéházakban állandóan hangos zene szól, és gyakori az olyan szórakozóhely is, ahol a televízió tereli el a beszélgetőpartnerek figyelmét egymásról.
De lakásunk négy fala közt is sokszor kerüljünk a csendet. Alighogy belépünk az ajtón, máris bekapcsoljuk vagy a televíziót, vagy a rádiót.
Vajon miért félünk csendben lenni? Mert akkor szembe kellene néznünk félelmeinkkel, fájdalmainkkal – vagy ami még rosszabb, a bennünk lévő ürességgel? Pedig a csend nemcsak szembesít, a csend beszédes is lehet. Lehetőséget teremthet arra, hogy megszólítson bennünket az Isten, és mi épülhessünk szava által, éltető erőterében. Erre biztat az ige is: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben, és várj az Úrra!” (Zsolt 37,4–7)
Gazdag Zsuzsanna