Evangélikusok

Lángoló autók Budapesten, a Szabadság téren. A tűzoltók nem képesek megfékezni azt a tüzet, amelyet a Magyar Televízió székháza előtt tüntető tömeg legradikálisabb tagjai lobbantanak. A lángok hamar átterjednek az egykori Tőzsdepalota ablakaira. Itt autók benzintankja robban fel, ott elhajított Molotov-koktél durran nagyot. A rendőrség előbb könnygázt vet be, majd egy muzeális vízágyú jelenik meg a tömeg oszlatására. Előbbi hatására levegő után kapkodnak az emberek, utóbbit viszont valósággal lefegyverzik: szánalmas locsolókocsivá válik az egykor rettegett, ám húsz éve nem használt tömegoszlató eszköz. A rendőrség előbb erőt demonstrálva zárt alakzatot vesz fel, majd látva a túlerőt, sorsára hagyja az épületet és a benne dolgozókat. Fejvesztettség mindenhol.

A tömeg első soraiban randalírozókat futballmeccsekről ismerem. Ők azok az izomagyú nehézfiúk, akiknek talán fogalmuk sincs a mérkőzés eredményéről, mindig csak a balhét akarják. Itt is félmeztelenre vetkőzve hajigálják az utcaköveket. Ők nem tüntetők, hanem köztörvényes bűnözők. Alighanem sok a provokátor közöttük.

E garázdák mögött azonban jó arcú fiúkat és lányokat látok. Az egyik kezében csokor virág, másikéban nemzetiszínű zászló. Őket nem a rombolás szándéka hozta ide, hanem a tiltakozás belső kényszere. Mert nem hisznek a fülüknek. Vasárnap óta egy nyomdafestéket nem tűrő végtelen mondatfolyamot ismétel a média. A többek szerint szándékosan kiszivárogtatott felvételen a szónok kötőszóként használ obszcén kifejezéseket. Érezhetően nagyon büszke a szókimondására. Jobb érzésű lapok csak sűrű kipontozással hozzák ezt a szöveget. Megannyi pontocska az „sz”, a „k”, az „f” és a „b” betűk után. A szapora beszédű előadó a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Batthyány Lajos, Nagy Imre és Antall József kései utóda pártja frakciójának tagjai előtt szónokol.

Hallva a szöveget nem egyszerűen az obszcén szavak fájnak, hanem a következő beismerés vág mellbe: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (…) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz…ból visszahoztuk a kormányzást a végére.”

Ezek a mondatok 2006. május végén hangzottak el, alig néhány héttel az után, hogy ugyanő naponta többször szinte önkívületben sorolta az állítólagos sikereket. A többség hitt neki, meg is nyerte az országgyűlési választásokat. Ám most bevallja, hogy hazudott, hazudtak.

A virágcsokros lányt és a zászlós fiút alighanem ennek a folyamatos hazudozásnak a felismerése hozta ide, a Szabadság térre. Róluk beszélek, nem a néhány száz garázdáról. Mert ők azért jöttek virággal és zászlóval, hogy érzékeltessék: becsapták őket. Ők még a bocsánatkérést is el tudták volna fogadni. Ha a miniszterelnök a szemükbe néz, és azt mondja: nem mondtunk igazat. Bocsássatok meg! Ám a májusi szavak nem hozzájuk, hanem róluk szóltak. Megint csak eszköznek tekintették őket. Jóhiszeműségükkel visszaéltek. Bevallottan csakis a szavazataikra volt szüksége a hatalomnak.

Ez a beszéd nem katartikus, hanem blaszfemikus. A kormány talpon maradását ezekkel a szavakkal vezeti be: „Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége és trükkök százai (…) segítette, hogy ezt túléljük.” Ez a szóhasználat a kampányban már megszokott „istenemre mondom” fordulatot idézi. És akkor még nem szóltunk az „ebben a k… országban” sajátos szónoki fordulatáról.

Hitünk szerint mindenki előtt nyitva áll a metanoia, a megtérés lehetősége. Az ószövetségi Jákób megvallja, hogy csalással szerezte meg az apai áldást. Szándékosan félrevezette övéit, ezért skarlát betűként kell hordoznia a megbélyegző „csaló” nevet. Ám az Isten angyalával végigtusakodott éjszaka után új nevet kap: Izráel, Isten harcosa. Az Újszövetségben pedig Zákeus az, aki vagyonát tisztátalan eszközökkel szerezte meg. Ám miután Jézussal találkozott, beismeri bűnét. Jóvátételül szét is osztja azt a szegények között, sőt négyszeresét adja vissza a csalárdul szerzett javaknak. Jézus ezért joggal mondhatja még az egykori fővámszedőről is: „Ma lett üdvössége ennek a háznak…” Az evangéliumi példázat tud továbbá egy fiúról is, aki képes így szólni apjához: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened…”

Jákób, Zákeus és a tékozló fiú szemébe tudtak nézni azoknak, akiknek fájdalmat és csalódást okoztak, akiket félrevezettek és becsaptak. Ők valóban véget vetettek a hazudozásnak.

Ám a miniszterelnök – megtámogatva szerecsenmosdatók seregével – azt akarja elhitetni, hogy ez az elhíresült beszéd jelenti az új kezdetet. Büszke ezekre a szavakra. Bátornak nevezi magát. Nem bocsánatot kér, hanem dicsekszik. Katarzist szeretne elérni, a szükséges mélység nélkül. De a virágcsokros lány és a zászlós fiú már nem hisz neki. Mint ahogy az államelnök sem tartja elfogadhatónak ezt a magatartást. Egészen pontosan így fogalmaz: „A felelős döntés lehetőségét veszítik el az állampolgárok, ha a nyilvánosság előtt elhangzó tényállítások, ígéretek, programok nyilvánvalóan nem felelnek meg az igazságnak, a valódi szándékoknak.” Ezt követően az államfő morális válságról beszél, amelyet szerinte csak fokoznak a miniszterelnök reakciói.

Nem szabad elfelejteni, hogy éppen fél évszázaddal vagyunk 1956 októbere után. Ez az éjszaka azonban nem a forradalom folytatása. Amikor a miniszterelnök ezekkel a szavakkal tekint vissza az elmúlt évekre: „hazudtunk reggel, éjjel meg este”, akkor talán maga sincs tudatában annak, hogy szabadon Örkény István valóban katartikus vallomását idézi fel: „Hazudtunk reggel, hazudtunk este, hazudtunk minden hullámhosszon.” Felelőtlenség ezért így fogalmazni: „Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Szeptember 18. rettenetes éjszakáján kiderült: az emberek nem hazamentek a Parlament elől, hanem a Magyar Televízióhoz. A többit pedig már ismerjük.

Szeretném, ha már hazamennének. Ha végre nyugalom lenne és béke.

Látom, amint a lány a virággal elhagyja a teret, oldalán ott a fiú a zászlóval. És bárcsak látnám Jákóbot, Zákeust és a tékozló fiút is!

Fabiny Tamás püspök, Északi Egyházkerület