A hét témája

Már csak azért is érdemes a két fogalmat egymás mellett szerepeltetni, mert a szavak hangulata is jelzi, hogy vajmi kevés közük van egymáshoz. Nemcsak a hozzáértők, de a közvélemény gondolkodásában is távol áll az evangélikusság a fundamentalizmustól. Nem jelenti ez azt, hogy a lutheranizmusnak ne lennének szilárd hitelvei, de ezek talaján nagy hangsúlyt kap az egyén autonómiája, felelőssége.

Keken András így fogalmazta ezt meg: a nagy dolgokban egység, a közömbös dolgokban szabadság, és mindenekfelett szeretet. A fundamentalista számára nincs közömbös dolog, nincs szabadság, mindent – az életvezetés részleteit is – szigorú szabályok határoznak meg, így azután a szeretet is hátrébb szorul a rangsorban.

Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára említette egyik nyilatkozatában, hogy leginkább az evangélikusok partnerek a valódi ökumenizmusban. Nyitottak vagyunk a másik kegyességének, szokásainak befogadására, értékeinek tiszteletére – identitásunk megőrzése mellett.

Valójában nem igazán tudom, miért kérte ifj. Fabiny Tibor professzor, hogy határozzam meg, mit értek fundamentalizmuson. Elég egyértelmű e latin eredetű fogalom tartalma. Egy értelmező szótár szerint „szélsőségesen konzervatív, mindennemű újítást, korszerűsítést elutasító felfogás, minden olyan vallási vagy eszmei irányzat, amely egy alapeszményt vagy alapokmányt túlzó, alkalmazkodást kizáró merevséggel akar érvényesíteni. Azoknak a vallási mozgalmaknak a felfogása, amelyek ragaszkodva néhány, sokszor leegyszerűsített hittételhez, az ezektől való eltérést a hitetlenség megnyilvánulásának, eretnekségnek tekintik.”

Magam is korábbi reflexiómban „merev, szélsőséges álláspontot képviselők”-ként jellemeztem a fundamentalistákat. A fundamentalista javaslatokat pedig „látszólag egyházépítő, valójában álszent javaslatoknak” minősítettem. Lényeges, hogy kizárólag egy kérdés: az egyház által létrehozott, a „házassági válást” vizsgáló, netán szankcionáló bizottság kapcsán használtam a fogalmat. Ehhez képest vitapartnerem szent hevületében általánosít, állítva, hogy szerintem aki nem így gondolkodik, mint én, az fundamentalista. Ezt kizárólag azokra értettem, akiknek a válásról nincs más mondanivalójuk, mint hogy az bűn, legfeljebb még az ítélkezés, a szankcionálás van a tarsolyukban.

Persze mint minden közösségben, az evangélikus egyházban is fenyeget a fundamentalizmus, de ránk jellemző, mérsékeltebb, szelídebb formában, mint más vallási közösségekben. Azaz nem abszolút kategória ez minálunk, inkább egyfajta veszély, mint minden szélsőség. A túlbuzgóság többnyire belső bizonytalanságot takar.

Személyes megszólíttatásom talán feljogosít bizonyos szubjektivitásra. Annál inkább, mert a 20. század negyvenes éveinek végén, ötvenes éveinek elején átélt ébredési mozgalom az evangélikus evangélizáció irányzatával, Csepregi Bélával – itt persze az ő nevével együtt felsorolható lenne az akkori idők egész kiváló evangélizátorgárdája – egy cseppet sem volt fundamentalista, a határozott, megtérésre hívó evangélium mindig az egyház tanításának a keretei között hangzott. Aki átélte ezt az akár pietista mozgalomnak minősíthető ébredést, az pontosan tudja, hogy ennek az atmoszférája éppenséggel igen távol volt mindenfajta fundamentalizmustól.

Megértem, hogy vannak, akik szeretnének ma hasonló ébredést, és ezért akár csapdába is esnek, túlhangsúlyozva a formai kegyességi jeleket, szokásokat, lecsapva bármilyen látszólagos lazaságra, legyen szó bármilyen etikai problémáról. Magam az egyházban is a pluralizmus híveként tág határok között elfogadok, tiszteletben tartok különböző kegyességi irányzatokat. Bár be kell vallanom, hogy ízlésemtől távol áll a túlzott befelé fordulás, a zárt közösségi gondolkodás; az például, hogy csak a hozzánk közelieket hívjuk meg előadónak alkalmainkra. Ez azonban nem fundamentalizmus, legfeljebb a veszélyét villantja fel.

Tizennégy-tizenöt évesek voltunk, konfirmációnk után jártunk a Deák téri ifjúságba. Keken András tartotta az áhítatot. A keskeny és a széles útról szólt. Többek között ezt mondta: „Minden ember a maga keskeny útján törekszik az Istenhez.” Barátom, aki később lelkész lett, odasúgta nekem: „Hogy mondhat ilyet Bandi bácsi, hiszen csak egy keskeny út van.” Utóbb úgy emlékeztem erre, hogy ekkor legyintett meg személyesen először a jámbor evangélikus fundamentalizmus.

Másik, szintén lelkészemmel kapcsolatos emlékem. Néhányan rendszeresen látogattuk Keken Andrást a lakásán, 1949-es felfüggesztését követően. Egy alkalommal a verbális inspiráció, a Szentírás szó szerinti, betű szerinti követésének kérdése volt a téma. Itt is egy, később a lelkészi pályát választó barátom volt aktív. Rövidítendő a vitát, tisztázandó a helyzetet, rátette a kezét a Bibliára, és ünnepélyes hangon így szólt: „Én mindazt, ami ebben a könyvben le van írva, szó szerint hiszem, vallom.” Bandi bácsi elmosolyodott, könnyedén megsimogatta a szent könyvet, és csak ennyit mondott: „Én nem.”

Tipikus – itt sem használnám a „fundamentalista” jelzőt – kegyességi magatartás, némileg szélsőséges, hogy szinte mágikusan vonatkoztatunk egy-egy textust, útmutató igét valamilyen aktuális feladatra. Szép ellenpélda az EvÉlet Heti útravaló rovata. Szintén vitatható gyakorlat egy-egy igét az egykori kontextusból kiragadva összefüggésbe hozni egy-egy mai problémával; így a válásról szóló vitában az „amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza” jézusi mondatot ebben a vonatkozásban abszolutizálni. Enyhén szólva túlzás ezzel bizonyítani, hogy a válás bűn. Jézus ezt a farizeusokkal való vitában mintegy főszabályként mondta, nem a mózesi törvény által szabályozott válás ellen, hanem a házasság mellett, elutasítva a kérdezők indulatát.

Képtelenség lenne Jézust bűnpártolással vádolni, mert megvédte a bűnös asszonyt, mondván: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7) Ez a mondás is az adott kontextusban értelmezhető helyesen, a bűnbánatról és a bűnbocsánatról szólva.

Szólnom kell a leginkább politikai fundamentalizmusnak nevezhető, súlyosan kártékony és sajnos igen gyakori jelenségről. Az iszlám fundamentalizmus, az önpusztító terrorista akciók a legszomorúbb példák erre. De lényegesen enyhébb formában a keresztény vallásokban, illetve egyházakban is megfigyelhető, tetten érhető ez a veszély. Arról van szó, amikor saját politikai meggyőződésüket, pártpolitikai rokonszenvüket az emberek összekapcsolják vallásukkal, mintegy hitbeli kérdésnek is tartva a politikai szimpátiát. Nagyobb baj, hogy a politikailag másként gondolkodókat olykor inkább kizárnák az egyházból, mint az ateistákat, akik amúgy sem akarnak egyháztagok lenni.

Végül talán a legmegrázóbb, mindenesetre nagy hatású olvasmányélményemről, ami a fundamentalizmust illeti: Somerset Maugham Eső című elbeszéléséről. A prostituálttal való találkozást – a kudarcba fulladt térítési kísérletet és a botlást – követően öngyilkosságot elkövető lelkész esete a fundamentalizmus zsákutca voltára figyelmeztet. De arra is, hogy szeretni, segíteni, megérteni, sajátos módon lelkigondozni szükséges túlbuzgó testvéreinket, mert szélsőséges álláspontjuk, magatartásuk mögött gyakran korábbi sérülések, bizonytalanságok rejlenek.

Egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy kioktassa, minősítse a másikat, saját álláspontját tartva az egyedül üdvözítőnek. Szabad szeretnünk egymást.

Frenkl Róbert