A hét témája

A római katolikus egyházban általában azokat a csekély számú keresztényeket nevezik fundamentalistáknak vagy integralistáknak, akik a Szentírás szó szerinti értelmezéséhez, illetve a II. vatikáni zsinat előtti, a modern világgal szemben elutasító magatartáshoz ragaszkodnak. Korábban a 19. század második felétől volt jelentős ez az irányzat – a történetkritikai értelmezésre és a természettudományok előretörésére reagálva –, de valójában ez a felfogás a gyökere nagyon sok mai, millenarista jellegű tanításnak is.

A Szentírás fundamentalista felfogása kevés teret enged az ökumenikus és a vallásközi párbeszédnek. Amikor Amszterdamban létrejött az Egyházak Ökumenikus Tanácsa (1948), a fundamentalista mozgalmak „ellentanácsot” hoztak létre (International Council of Christian Churches), mely kifogásolta a modernista, kommunistabarát, pacifista és „túlzottan katolikus” beállítottságot az új ökumenikus világszervezetben.

A fundamentalizmus mint mozgalom a 20. század folyamán nem más, mint egy kritikai reakció a katolikus egyházban a modernizmus által kiváltott hatásra, mely a szilárd, hagyományos meggyőződést kérdőjelezte meg. Ma sokan a modern nyugati társadalom erkölcsi káoszából menekülve találnak biztos menedéket az egyértelmű, világos tanításban, mely a Szentírásra mint abszolút és tévedhetetlen alapra (fundamentum) épül, hangoztatva a II. vatikáni zsinat előtti pápák és a tanítóhivatal tekintélyét (például Marcel Lefebvre esete). Mivel a szavak mögött rejlő közvetlen értelemmel nem foglalkoznak, ellenségesek azzal a felfogással, mely az értelem és a tudományos kritika szerepét is elfogadhatónak tartja (Dei Verbum 12; Gaudium et spes 62 – Dokumentumok a II. vatikáni zsinaton).

1. márciusában háromnapos tanácskozás során foglalkoztak Rómában a fundamentalizmus témájával a Justitia et Pax Pápai Tanács és a Nemzetközi Jacques Maritain Intézet szervezésében. Renato Raffaele Martino bíboros, a pápai tanács elnöke fejtette ki a katolikus álláspontot. A vallásoknak két szélsőséget kell elkerülniük: a laikus fundamentalizmust, mely minden vallási megnyilvánulást a magánszférába kíván szorítani a közéletből, valamint a vallási fundamentalizmust is, mely a társadalmi fórumok elfoglalását tűzi ki célul anélkül, hogy a laikusság keresztény szempontját figyelembe venné, mely magába foglalja a „vallásszabadsághoz” való jogot.

Kránitz Mihály