Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 39 - Lelkészek börtönben

Egyházunk egy-két hete

Lelkészek börtönben

Tompa dörrenéssel zárult be a győri börtön vasrácsos ajtaja tizenhat lelkész mögött. Szigorú tekintetű börtönőrök egyenként elvették a mobiltelefonokat, elzárták őket egy kicsiny farekeszben, majd a lelkészeknek egyenként kellett átmenniük a fémdetektorokkal felszerelt ellenőrző kapun. Még egy utolsó pillantást vethettek a kinti, szabad világra, hogy azután már zárt folyosókon haladjanak tovább szigorú börtönőri kíséret mellett…

Ezúttal azonban nem egy rossz ponyvaregény vagy bűnügyi történet elevenedett meg a lelkészek szeme előtt, hanem – köszönhetően Jánosa Attila győri börtönlelkésznek – rendhagyó helyszínen, a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet győri börtönében tartotta soros ülését a Győr-Mosoni Egyházmegye lelkészi munkaközössége. Részt vett e nem mindennapi lelkészgyűlésen Szabó György egyházkerületi felügyelő is.

A lelkészi kart Nagy Ferenc őrnagy, a fogvatartási osztály vezetője fogadta, aki rövid ismertetést adott az intézményről és a fogvatartottak mindennapi életéről. A lelkészek megtudhatták, hogy az előzetesen és jogerősen elítéltek mellett szabálysértés miatt elzárásra ítélteket is őriznek a börtönben. A fogvatartottak öt-nyolc százaléka nő, négy százalékuk pedig fiatalkorú. A legtöbben gazdasági bűncselekmények – csalás és lopás – miatt vannak letartóztatásban, de növekszik a száma azoknak, akiket kábítószerrel való visszaélés, illetve csempészés miatt vettek őrizetbe.

A rövid ismertetés után az őrnagy végigvezette a börtönön a lelkészeket, akik érdeklődve léptek be a zárkába, amelynek lakói éppen napi egyórás sétájukat végezték a börtönudvaron. A látogatók megtekintették a börtön könyvtárát és a néhány esztendővel ezelőtt felszentelt ökumenikus kápolnát, ahol rendszeres lelkigondozásban részesülnek az ezt igénylő elítéltek.

A kuriózumszámba menő séta után a lelkészgyűlés a megszokott mederben folyt tovább. Illetve egy változás mégis jellemezte az eseményt: egyetlen lelkész sem tudott távozni a lelkészgyűlés vége előtt, és egyetlenegyszer sem zavarta meg mobiltelefon csengése az elmélyült teológiai munkát.

Kiss Miklós

Regionális hozzárendelés: Gy?r–Mosoni Evangélikus Egyházmegye