Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 40 - Egységben az erő

Keresztutak

Egységben az erő

A 2002-ben zajlott toronyfelújítás után 2004 első negyedévében arról határozott a Tapolcai Protestáns Templomért Alapítvány kuratóriuma, hogy ha sikerül a meglévő pénzük mellé pályázat útján megfelelő támogatást kapniuk, akkor elvégzik a templom és a hozzá tartozó építmények tatarozását. A terv megvalósulásáért adtak hálát a helyi evangélikusok és reformátusok Tapolcán szeptember 25-én, vasárnap délután.

Csaba Dezsőnek, az evangélikus gyülekezet gondnokának elmondása szerint az elkészült terv alapján megpályázott összeg 16,5 millió forint volt. A munka teljes költségvetése viszont megközelítette a 25 milliós összeget. A kuratórium rendelkezésére álló pénz az önrész biztosításához kevés volt, így a két gyülekezet vállalta, hogy a hiányzó összeget egyházi forrásból biztosítja. Ennek felelősei az egyházközségek lelkipásztorai, Szabó Emőke református és Nagyné Szeker Éva evangélikus lelkészek voltak.

  1. szeptemberében nyert a pályázatuk, és még a tél elején megkezdődött a munka. Elsőként az egyházfilakás átalakítását kezdte meg a kivitelező, majd megkezdődött a templomtető felújítása. Végül a belső munkák: a fából készült berendezési tárgyak felújítása, valamint a templom és a gyülekezeti terem festése következett.

A hálaadó istentiszteleten elsőként Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke prédikált Jn 10,7–10 alapján, majd Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét 1Kor 3,16–17 alapján.

Immár teljesen megszépülve áll a Balaton-felvidéki városban a két történelmi protestáns egyház közös temploma, így is hirdetve a közösség fontosságát.

M. Gy.

Regionális hozzárendelés: Tapolcai Evangélikus Leányegyház