Kultúrkörök

„Királyom parancsára esküdtem hűséget a magyar alkotmányra, s eskümet halálomig meg kell tartanom” – válaszolta a haditörvényszék minden kérdésére Aulich Lajos honvédtábornok 1849-ben. Erre a hűségre emlékezünk minden évben október 6-án, az aradi tizenhárom kivégzésének évfordulóján. Aki azonban a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarára lép, bármikor fejet hajthat az emlékük előtt: immár egy esztendeje itt állnak a vértanúk mellszobrai. Alkotójukkal, Varga Gábor dombóvári keramikus- és szobrászművésszel – akinek országszerte több történelmi témájú szobra, domborműve és emlékműve látható – az évforduló alkalmából beszélgettünk.

– Hogyan nyerte el a megbízást, és milyen elvárásoknak kellett megfelelniük az alkotásoknak?

– Nem egészen másfél évvel ezelőtt Havril András, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke keresett meg azzal, hogy a múzeum Kapisztrán téri főbejáratával szemben az udvaron szeretnének emléket állítani Batthyány Lajosnak és a tizenhárom aradi vértanúnak. A hely adott volt, a többit rám bízták.

– Számomra lenyűgöző a tizennégy darabból álló sor: a szobrok szinte megszólalnak. Hogyan érte el ezt a hatást?

– Abból a korból elég sok dagerrotípia, illetve rajz maradt fenn, köztük e mártírsorsú katonai vezetőké is. Ezeket a képeket nézegetve már az elején megfogott az a tisztaság, becsület és emberség, ami róluk sugárzik. És nem gondolom, hogy ez csak az akkori művészek „rásegítésének”, idealizálásának köszönhető. A pirogránit megformálásakor megpróbáltam térben megelevenítve életet vinni ezekbe a rajzokba, képekbe.

– Milyen érzésekkel dolgozott, és milyen gondolatok fogalmazódtak meg Önben a munka során?

– Fájdalmat éreztem. Fájdalmat, amiért ma nincsenek ilyen emberek. Miközben olvastam feljegyzéseiket, a fogságban írt naplóikat, leveleiket, sokszor tettem fel magamban a kérdést: lenne-e bennünk ma olyan hit és becsület – van-e még egyáltalán ilyen? –, ami bennük volt, és aminek köszönhetően mindvégig megtartották az esküjüket? Ugyanolyan emberek voltak, mint mi – tele érzelmekkel, mögöttük szerető családdal, többüknek még gyermekeik is voltak. De a hazájukat helyezték mindenek elé.

– Gondolja, hogy ezzel és a többi történelmi témájú alkotásával – mint például a Szent István-szobor, a honfoglalási emlékmű vagy éppen a nándorfehérvári diadal emlékére nemrégiben átadott Hunyadi-szobor – segít felhívni az emberek figyelmét ezekre az értékekre?

– Én nemcsak kihívásnak és feladatnak tekintem ezt, hanem egyfajta miszsziónak is. Nem a festéshez vagy a versíráshoz kaptam talentumot, hanem a szobrászathoz, így nekem ezzel az eszközzel kell élnem. Még akkor is, ha ma a képzőművészet válságban van, és sok alkotó idegenkedik az efféle realista művektől, nem szívesen készít ilyeneket. Ám én akkor is vallom: nekem mint keramikusnak és szobrásznak ezekkel a művekkel azt kell elérnem, hogy az emberek sokfelé az országban megálljanak előttük, és eszükbe jussanak azok a történelmi alakok, akiket az alkotások ábrázolnak. Ezért is vállaltam örömmel, hogy Dombóvár felkérésére elkészítem az aradi tizenhárom emlékére állítandó domborművet. Ennek átadására október 5-én 19 órakor kerül sor.

Boda Zsuzsa