Napról napra

Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. 1Jn 2,8 (Ézs 52,9; Jn 11,1/2/3.17–27/41–45/; 2Tim 1,7–10; Zsolt 65) Dehogy múlik! Szörnyű, hogy egyre rövidülnek a nappalok, s egy hosszú és fárasztó nap után már sötétben tér haza az ember! Az ige azonban nem erről a tapasztalatról s nem is a környezetünk megfigyeléséről szól, hanem az igazi Világosságról. Jézus Krisztusról, akinek a jelenlétét senki sem vonhatja kétségbe, s akinek a tanítványaiként bizony nekünk is sugároznunk kell a szeretet, a hit és a megtapasztalt bűnbocsánat lángocskáját. A pici kis fénysugarak pedig, ha valóban az Úrból táplálkoznak, akkor ott is jelen vannak, és ott is az igazi fényforrásra mutatnak, ahol korábban mindent beborított a sötét.

Isten megsegít téged, a Mindenható megáld téged az ég áldásával felülről. 1Móz 49,25 (1Tim 2,4; Róm 6,18–23; 2Krón 34,22–33) Jákób, az egykori csaló halálos ágyán sok mindent felidézhet kalandokkal, fordulatokkal, szégyenteljes eseményekkel és érdemtelenül kapott áldásokkal teli életéből. Leginkább azt, hogy méltatlansága és bűnei ellenére kegyelmes volt hozzá Isten, aki ígérete szerint utódait is vezeti, óvja majd. Hát lehet annál nagyobb örökséget kapni, mint a mindenható Isten áldását? Ugye nem? Ma is az a legtöbb, amit egy szülő a gyermekének adhat, ha az Úrra bízza életét.

Pál írja: Júdea keresztyén gyülekezetei személy szerint nem ismertek engem. Csupán ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.” És dicsőítették énértem az Istent. Gal 1,22–24 (Zsolt 143,5; ApCsel 21,8–14; 2Krón 35,1–19) Saul pálfordulása nagy cél érdekében történt: nem személyes előnyök vagy a divatos irányzathoz való csatlakozás kedvéért, hanem azért, hogy minél többen meghallják a megváltás örömhírét, és örök életet kapjanak Krisztus által. Pál apostol, az egykori fanatikus keresztényüldöző a misszionáriusi élethivatással nehéz útra lép, de örömmel teszi, s akár rabságot is szívesen vállal. Szolgálata így válik hitelessé és áldottá az igehallgatók számára. Vajon a mi életünket látva vagy bizonyságtevő szavainkat hallva dicsérik-e a környezetünkben lévők az Urat?

Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. 5Móz 4,10b (Mk 13,31; Mk 5,21–24.35–43; 2Krón 35,20–27) Tanítanám én, de hiába próbálom elcsalni az unokákat a templomba! Magyaráznám én, de hiába próbálom megértetni a szüleimmel, hogy mitől változtam meg, s miért nem úgy gondolkodom, mint korábban! Örömmel tennék én bizonyságot, de kinevetnek és lenéznek a hitem miatt! Uram, mégis tudom, hogy te vagy az élet, s nem adom fel missziói feladatomat még akkor sem, ha kudarcok érnek. S egyedül tőled remélhetek erőt, szeretetet és alkalmasságot, hogy a megfelelő helyen és időben hitelesen szólaljak meg! Ámen.

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Zsolt 23,1b (Jn 10,15b; Fil 1,19–26; 2Krón 36,1–10) Megszorítások és kiszámíthatatlan politikai erők kereszttüzében nem látjuk biztatónak a közeljövőt. Egyet azonban most is biztosan tudhatunk: gondviselő Urunk van!

Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg.” Jn 6,35 (Zsolt 109,31; Jn 18,3–9; 2Krón 36,11–21) A földi kenyér csak ideig-óráig elégít meg, de később újra táplálékot kell magunkhoz vennünk. A földi ital csak egy darabig oltja el a szomjúságot, de később újra innunk kell. A lélek éhsége és szomjúsága is csak időlegesen enyhíthető bölcs gondolatokkal, filozófiákkal, emberi megoldásokkal. Jézussal azonban minden más: ha az ő jelenléte állandó, s megváltó áldozata folyamatosan áthatja életünket, akkor megvan mindenünk, amire igazán szükségünk van.

De meghagyok Izraelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt. 1Kir 19,18 (Jn 3,18; Mk 9,1–10; 2Krón 36,22–23) Sóhajtozunk keserűségünkben, mert olyan kicsi Krisztus egyháza, és olyan sokan vannak, akik nem tudnak a Megváltóról, vagy egyszerűen nem törődnek vele. Buzgón imádkozunk ébredésért, és egyre szomorúbban látjuk, hogy nem történnek látványos és tömeges megtérések. Néha azonban rácsodálkozhatunk, hogy az evangélium terjed, és a Szentlélek igenis munkálkodik! Bizony, szép számmal vannak olyanok, akik nem az istenek, hanem az egyetlen igaz Isten előtt hajtanak térdet. Térdre hát, testvérek! Térdre, hogy imádkozzunk és dicsérjük az Urat!

Hulej Enikő