Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 42 - Vallási helyzetkép

Keresztutak

Vallási helyzetkép

Az Ökumenikus Tanulmányi Központ (ÖTK) köszönetet mond az evangélikus és református espereseknek, a gyülekezeti lelkészeknek, valamint több római katolikus plébánosnak az új vallási mozgalmak magyarországi felmérését lehetővé tévő kérdőívre adott válaszaikért. A központ ezzel a programmal folytatja a rendszerváltás után kialakult helyzetben a vallásszabadság és az egyház-állam viszonyát figyelemmel kísérő, korábban megkezdett munkáját.

2001-ben – az akkori népszámlálás után – tette közzé az ÖTK az első leírást, amelyet a Berliner Dialog című folyóirat német nyelven is megjelentetett A vallási helyzet Magyarországon című cikkében. Az anyagot felhasználta a Németországi Protestáns Egyházak Tanácsa által működtetett Bensheimi Felekezettudományi Intézet is.

Az új program öt alapelvre épül, amelyek az 1997. szeptember 21–25. között Dobogókőn tartott nemzetközi ökumenikus konferencián alakultak ki. (A konferencia anyaga Vallásszabadság a mai demokráciákban címmel jelent meg az Ökumenikus Tanulmányi Füzetek 16. számaként.)

A magyarországi vallások közötti viszonyokat vizsgáló tanulmányoknak a következő ökumenikus szempontokra kell épülniük az egyházakban: a) az önvizsgálat keresése és a belső megújulásuk szükségessége; b) a párbeszéd hatékony kialakítása; c) a társadalmilag káros jelenségek bemutatása és a gyülekezetek tagjainak tájékoztatása; d) a hitvédelmi és értékirányult törekvések eszközeinek formálása.

A felmérés elvégzése után az eredményt az ÖTK közzéteszi a magyar nyelvű és – lehetőség szerint – a külföldi egyházi sajtóban is.

ÖTK-infó