Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 42 - Egy film Trianonról és a nemzet szétszakításáról

Kultúrkörök

Egy film Trianonról és a nemzet szétszakításáról

Az elveszített első világháborúval minden megváltozott a Kárpát-medencében, hiszen meghalt az úgynevezett történelmi Magyarország. Igazságtalan és katasztrofális békediktátumot kényszerítettek ránk. Az új határok a magyar ajkú lakosság millióit akaratuk ellenére idegen országokba kényszerítették. A nemzet harmada impériumot váltott. Családok, városok és falvak szakadtak szét. A világ tudja, hogy Berlint a második világháború után a győztes államok négy részre vágták. De vajon tudják-e az emberek, tudjuk-e mi, magyarok, hogy Trianonban Komáromot a Duna vonala mentén, Balassagyarmatot az Ipoly mentén, Sátoraljaújhelyt pedig a vasútvonal mentén vágta az új határ két részre?

A történelmi Magyarországon hatvannégy vármegye volt, a mostaniban csak tizennyolc van. Kilencvenkét városunk került a környező országok területére, köztük Pozsony, Magyarország egykori fővárosa. Néhány adat, a teljesség igénye nélkül: a trianoni békeszerződésben Magyarország ipari nyersanyagainak kilencvenkét százalékát, az ipari kapacitás hatvan százalékát, az erdőállomány nyolcvannégy százalékát, valamint az összes tengeri kapacitását elveszítette.

Trianon óta mindez benne van a magyar sorsban, benne ül a magyar lélekben – mint ahogyan benne van Siklósi Beatrix és Matúz Gábor Igazságot Magyarországnak című dokumentumfilmjében is.

A film előzménye: két évvel ezelőtt Petrás János, a Kárpátia zenekar vezetője elhatározta, hogy koncertet ad a Trianon-palotában. Az elgondolást francia és magyar fiatalok is támogatták. Végül összeállt egy autóbusznyi közönség, hogy Pestről elkísérjék az együttest. Velük utazott a film alkotógárdája is, s a párizsi események adják a dokumentumfilm vázát. Csakhogy a mozi két síkon fut, hiszen a nézők a jelenkori utazás közben megismerhetik mindazt a csúfságot, amelyet Magyarországra nyolcvanhat évvel ezelőtt a Trianon-palotában rákényszerítettek.

Az alkotók kiválóan ötvözték a különböző műfajokat, az interjúkat, az archív felvételeket és az útinaplószerű beszámolót. Mindenkinek ajánlott mozi, azoknak is, akiknek a szívében még él a trianoni fájdalom, de azoknak is, akiknek már nem. Ajánlott, hogy soha ne feledjük: volt egyszer egy Magyarország, amely nyolcvanhat évvel ezelőtt szétszabdaltatott.

J. Á.