Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 43 - Lelkipásztor alkotta oltár szentelése Péteriben

Egyházunk egy-két hete

Lelkipásztor alkotta oltár szentelése Péteriben

Nem mindennapos dolog, hogy egy lelkész saját kezének alkotásai kerülhetnek a szakrális tér valamely sarkába. Dr. Foltin Brúnóról, a péteri–gyömrői és a mendei gyülekezet lelkészéről október 15-én hajnali négy óra óta elmondható ez: ekkor készültek el a péteri gyülekezeti terem oltárterének általa faragott kellékei. A különleges berendezési tárgyakat dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke szentelte fel – elkészülésük napján.

A faragóművész-lelkész jól ismert és kedvelt, igényes munkái faluszerte láthatók. Tereken, utcákban, a temetőben lépten-nyomon keze nyomára bukkanhatunk.

Az oltártérben hegyek sziluettje látható a Golgota jelképeként. Fölötte függ a kereszt, melynek háttérvilágítása a világ világosságára emlékeztet. Ebből a keresztből fakad az élő víz, és a valóságosan is látható és hallható csobogás mindenkit emlékeztet: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” (Jn 7,38) Az oltárt képező asztal testformát ölt Jézus halálára utalva. Az oltártér jobb oldalán található papi széken vésett kereszt látható, a bal oldalon pedig egy kígyó által körbefont pásztorbot, mely a Főpásztor, a Terelgető jelképe mellett a gyógyulás ősi szimbóluma. Az egyedülálló alkotás természetbeni adományokból és a helyi önkormányzat segítségével jött létre.

Az ünnepi istentiszteleten Fabiny Tamás a samáriai asszony történetével kapcsolatban az „élő vízről” szólt. Jézusnak van ideje leülni az asszony mellé; feloldozza és ezzel megtisztítja őt. Ez az igazi élő víz, amelynek tisztító erejét bárki megtapasztalhatja, aki Jézus közelében van. „Emlékeztessen mindannyiunkat az oltártérben látható és hallható víz arra, hogy Jézus az élő víz forrása” – hangzott az evangélium.

Délután fórumbeszélgetésre került sor a püspöknek, valamint Benczúr Lászlónak, az Északi Egyházkerület felügyelőjének, Koczor Tamásnak, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperesének, illetve Bak Péter egyházmegyei felügyelőnek a részvételével.

Horváth-Hegyi Olivér

Regionális hozzárendelés: Péteri Evangélikus Egyházközség