Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 43 - Diavetítés tegnap és ma

e-világ

Diavetítés tegnap és ma

Néhány héttel ezelőtt a rovat egyik szerzője megosztott az olvasókkal egy évekkel korábban vele megtörtént esetet: a vetítés előtti percekben kiborultak az előkészített diái. Sikerült ugyan idejében viszszatöltenie a tárba a diakereteket, de a legtöbb fordítva került a helyére. Mára könnyebb helyzetben van ő is: digitális diáit kommentárokkal színesítve prezentációban mutathatja be.

Az OpenOffice.orgról szóló sorozatunkban korábban bemutattuk a programcsomagban található szövegszerkesztőt (Writer) és a táblázatkezelőt (Calc). Most kicsit az Impress-szel, a csomag bemutatókészítőjével foglalkozunk. Ez az a része az irodai programnak, amellyel a diavetítés akadálya legfeljebb a kivetítő hiánya lehet. De álljunk meg egy pillanatra, és időzzünk el néhány sor erejéig a bemutatókészítő lényegénél!

Évekkel ezelőtt előadásaink illusztrálására diavetítőt vagy írásvetítőt használhattunk. A diák esetében előtte eleve diára kellett fotóinkat készítenünk, vagy képeinket, bemutatni kívánt anyagainkat kellett diaformátumba áttennünk. Ezután a fordítós filmet keretekbe kellett illeszteni, majd figyelni arra, hogy jól helyezzük a tárba, illetve arra, hogy ne boruljon ki belőle. A technikát mesteri szinten használók diaporámát is készítettek. Írásvetítőhöz fóliára rögzíttettük – jelentős költséggel – témánk illusztrációit, vagy kézzel mi magunk rajzoltuk, írtuk fel őket.

Ma pedig annyi a dolgunk, hogy számítógépünk elé ülve egy okos, jól kezelhető program segítségével digitálisan készült fotóinkat, a Calckal készült grafikonjainkat, a Writerrel készül szövegeinket beillesztjük, látványos mozgásokkal, áttűnésekkel színesítjük, majd előadásunk helyszínére valamilyen adathordozón zsebünkben elvisszük bemutatófájlunkat.

Bár a fentiekben én az OpenOffice.orggal hozzáférhető eszközöket idéztem fel, természetesen mind az előkészítés során, mind a bemutató készítésekor használhatjuk a Microsoft irodai csomagját – ha nem sajnáljuk rá a pénzt. Én sajnálnám, hiszen az OpenOffice.org Impress moduljával egészen kiválóan lehet dolgozni. A program képes megnyitni a konkurens MS Office Power Pointjával készül fájlokat, illetve az elkészült bemutatót PP fájlformátumába is menthetjük. Az Impress-szel ismerkedő kezdő felhasználó számára a program nem kíván különleges felkészülést; tartalmaz néhány bemutatósablont és hátteret, illetve ilyeneket könnyedén találunk az interneten is.

De milyen lehetőségeket is kínál a program? A bemutatót elsősorban persze a tartalom teszi érdekessé, a szegényes mondanivalót hiába színesítjük. A műfaj sajátossága, hogy egy-egy dián rövid, de informatív szövegek megjelenítésére van csak lehetőség. Ezt egészíthetjük ki jól megválasztott képekkel, de hozzáadhatunk táblázatokat, grafikonokat vagy akár video- és audioanyagokat is. Korábban a diáink közti váltást egy-egy kattanás kísérte, ezzel az eszközzel azonban tetszetős áttűnéseket alkalmazhatunk, különböző hanghatást fűzhetünk hozzá. A bemutató elemei, diái közötti váltást kattintással vagy billentyűlenyomással oldhatjuk meg, de könnyen beállíthatjuk az automatikus váltást is, és egyszerűen meghatározhatjuk a váltások közti időközöket.

Milyen területeken használhatunk bemutatókat? Ma már egyetemeken és középiskolákban, üzleti vagy egyéb megbeszéléseken teljesen természetes az ilyen jellegű ismeretátadás. Egyházi eseményeken, konferenciákon, találkozókon is mind gyakrabban találkozhatunk vele, és egyre több gyülekezeti eseményen is alkalmazzák. A hitoktatásban részt vevő gyerekek számára is látványosabbá, érdekesebbé lehet tenni a foglalkozást, talán még könnyebben érthetővé is válhatnak segítségével a bibliai szövegek. A hitoktatásban felhasználható bemutatók összegyűjtése és megosztása lényeges eleme a tervezett gyermekportálnak is.

Egy dologra azért figyelni kell: soha ne hagyjuk otthon a kivetítőt!

erdelyik